Közös metszéspontok – Fókuszba került a diszkrimináció és az önazonosság  

Dec 21, 2024

Az olaszországi Alpignanoban Erasmus+ nemzetközi ifjúsági cserén vettek részt a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai december 9-e és 17-e között olasz, spanyol, horvát és román fiatalokkal együtt.

Az esemény témája az interszekcionalitás volt, illetve a marginalizált társadalmi csoportok elfogadása és bevonása, vagyis azon pontok keresése, melyek összekötnek minket és nem pedig amelyek elválasztanak. A 30 résztvevő nem-formális módszerekkel és szituációkkal tárta fel a diszkrimináció és önazonosság kérdését, melyben az előadásokon és workshopokon túl drámapedagógia és színházi módszerek is szerepet kaptak.

Természetesen jutott idő Torino városának felfedezésére is, sőt az érdeklődők még egy Juventus focimeccsre is ellátogathattak. A program itt nem áll meg, ugyanis a résztvevők februárban egy Erasmus+ részvételi projekt keretében szeretnék a megszerzett tudást és tapasztalatokat multiplikálni is.

 Köszönjük a  beszámolót Kánási Judit Rékának a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda munkatársának.

Előző hír
Évzáróként meccs a korosztályos válogatott ellen

Kapcsolódó híreink