Az óév utolsó estéjén több rongálás is történt, köztük az Új utca Búza tér közeli szakaszán.
nyiregyhaza.hu Jan 3, 2018
Az óév utolsó estéjén több rongálás is történt, köztük az Új utca Búza tér közeli szakaszán.
Következő hír
A Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézményében különleges program valósult meg a „Természettudományos gondolkodásmódra nevelés az óvodában – Kreatív természeti és robotika műhely” pályázat keretében. Az óvodások számos játékos tevékenységben vettek részt, amelyek során egyszerre ismerkedtek meg a természettel és fejlesztették készségeiket.
nyiregyhaza.hu Szep 27, 2024
„Új attrakciók és fejlesztések a Zsindelyes Cottage-ban” - ezzel a címmel indult projekt a nyíregyháziak egyik kedvelt turisztikai célpontján. A Zsindelyes Tanya Kulturális Értékeinek Megóvásáért Alapítvány azzal a céllal valósít meg részben energetikai és infrastrukturális fejlesztéseket az érpataki helyszínen, hogy növelje a település idegenforgalmi vonzerejét és az odalátogatók számát.
Szabó Gabriella Szep 27, 2024
2013 után ismét visszatért az Oz, a nagy varázsló című zenés gyermekelőadás a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára. Ahogy 11 évvel ezelőtt, a darabot ismét Halasi Dániel állította színpadra, aki a csütörtöki sajtós próbán elmondta, nemcsak a kisebb korosztály, hanem felnőtt kísérőik számára is élvezetes, egyedülálló fényjátékokkal tarkított előadásra számíthatnak a nézők.
Kurucz Fanni Szep 27, 2024
Padkarendezési munkálatokat végzett a Magyar Közút Nyíregyházi Üzemmérnöksége Nyírtura és Nyírpazony között, a 4-es főúton.
nyiregyhaza.hu Szep 27, 2024
Szeptember 29-én véget ér a főszezoni időszak, szeptember 30-ától megváltozik az ország egyik legnagyobb és leglátványosabb zenélő szökőkútjának menetrendje az Aquarius Élményfürdő előtt. A tervek szerint október 31-ig, hétfőtől vasárnapig délelőtt 10 és este 10 óráig tekinthető meg a zenei játék.
nyiregyhaza.hu Szep 27, 2024
Az évente megrendezett informális ülés helyszíne ezúttal Vásárosnamény volt. A rendezvény ahhoz a programsorozathoz kapcsolódott, amelyet azért szerveztek, mert Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.
nyiregyhaza.hu Szep 27, 2024