Kutatók éjszakája – Szimulátorok, robotok, kísérletek
Repülőgép szimulátor, focizó robotok és különleges kémiai kísérletek - 20 helyszínen több mint 50 program várta az érdeklődőket a Nyíregyházi Egyetemen a Kutatók Éjszakája alkalmából. A programok már kora délután elkezdődtek, a tudományra éhes hallgatókat és vendégeket pedig számos szakterület jeles képviselői tájékoztatták kutatási eredményeikről.

 

Érdekes játékok, találmányok

 

Egy szélkerék megfújásával is megtudhatták az érdeklődők, hogy mennyire erős tüdejük. A Kutatók Éjszakáján a Nyíregyházi Egyetem hallgatói nemcsak nézelődtek, hanem tudományos munkájukat is bemutatták. Az egyetem tanárai pedig többek között folyékony nitrogénes kísérletekkel kápráztatták el a Kutatók Éjszakájára érkezett kisdiákokat.

 

Nyitott laborok

 

Dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes elmondta, a rendezvényen az oktatás mellett bemutatták azt, hogy a képzésekhez milyen kutatási témák kapcsolódnak. Az érdeklődők bemehettek a laborokba, megnézhették a különböző kutatási eszközöket, de természetesen nemcsak természettudományos témákkal, hanem történelmi vagy akár nyelvészeti kutatásokkal is megismerkedhettek.

Dér Vivien