Kutatók Éjszakája – Számos érdekes kísérlet várta a diákokat a Nyíregyházi Egyetemen
Fotó: Trifonov Éva

Különleges előadásokkal és bemutatókkal várta a diákokat a Nyíregyházi Egyetem megannyi tagintézménye pénteken a Kutatók Éjszakáján. Az intézményben érdekes, interaktív feladatokon és kísérleteken is részt vehettek a főleg középiskolás fiatalokból álló csoportok, melyek a vármegye több pontjáról érkeztek.

Bepillantást nyerhettek az egyetem mindennapjaiba

A tudomány, környezetvédelem és az intézmény képzéseinek számos területével találkozhattak a fiatalok a Kutatók Éjszakáján, pénteken a Nyíregyházi Egyetem épületeiben. Az intézmény rengeteg programmal készült, voltak bemutatók és nem klasszikus értelemben vett előadások is, melyek egy részébe a gyerekek interaktív módon is be tudtak kapcsolódni. Dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettes elmondta: már régóta csatlakoznak ehhez az eseményhez.

Amikor ez a programsorozat elindult, a Nyíregyházi Egyetem elsőként csatlakozott a Kutatók Éjszakájához. Így már nagyon régóta, mondhatni a kezdetektől részesei vagyunk, és mint minden évben, idén is szeptember utolsó hétvégéjén zajlik. Számunkra ez olyan, mint egy kőbe vésett dátum, a fontosságát pedig az adja a mai napnak, hogy egy teljesen nyitott rendezvényről van szó. Lényegében szeretnénk kicsit másképp megmutatni azt a kutató- és oktatómunkát, mely itt nálunk az egyetemen folyik, és azt, hogy a minket kevésbé ismerők is bepillantást nyerhessenek a mindennapjainkba – tájékoztatta szerkesztőségünket a rektorhelyettes.

Kinti programokat is szerveztek a kutatók és oktatók: megtekinthetőek voltak az intézmény drónjai és egy, a hallgatók által épített cséplőgép is. A bemutatott eszközt a hallgatók szinte teljesen egyedül készítették, egy országos versenyen pedig második helyezést értek el vele.

Érdekes kísérletek és bemutatók

Az egyetem egyik fizikatanára, dr. Beszeda Imre néhány kollégájával egy interaktív eszközkiállítást tartott a diákoknak és a helyszínen elárulta, igyekeztek minél érdekesebb kísérleteket hozni, hogy felkelthessék a fiatalok érdeklődését a tudomány felé.

Itt olyan eszközök vannak, melyek mozgással kapcsolatos kísérleteket mutatnak be, ilyen a biciklikerék vagy a forgó zsámoly, illetve van néhány elektronikai játék is, mellyel az informatika irányába is kicsit elmegyünk, ugyanis programozni kell. Akiket érdekel, azoknak el szoktuk mondani, mi van a játékban, s hogyan működik. Tehát ez mind fizika. Az ember, ha szétnéz akár az otthoni, a háztartásban, a kertben, bármilyen természeti jelenséget lát, vagy eszközöknek a működését figyeli meg, szinte mindennek van valamilyen fizikai alapja. Ilyeneket igyekszünk bemutatni. Bent a termekben pedig a kísérleti bemutatók zajlanak. Egy kémia–fizika szakos kollégámmal kémiaszimultánnak elnevezett előadást tartunk, melyen néhány ilyen témájú területet járunk körbe – részletezte a tanár.

Az oktató szerint a látványos kísérletek mindig hatalmas sikert aratnak, éppen ezért tartottak kémiai tematikájú előadásokat is.

Nagy létszámmal érkezett az iskola

A Kutatók Éjszakájára más településekről is érkeztek csoportok, osztályok. A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnáziumból közel 50-en látogattak el a vármegyeszékhelyre. Az iskola egyik tanára, Szolnokiné Szepessy Dóra elárulta: minden évben eljönnek erre az eseményre.

Minden évben eljövünk a Kutatók Éjszakájára. Rendkívül érdeklődőek a gyerekeink, ennek pedig nagyon örülünk. Nagyon sokféle képzés van iskolánkban: van reál, informatika, matematika tagozatunk, éppen ezért szívesen jövünk. Sok érdekes előadás van, sok a lehetőség és amin csak lehet, részt veszünk. Az előbb egy kémiai bemutatón voltak a gyerekeink, másik fele a csapatnak a piramisok építésének rejtelmeivel ismerkedett. Úgyhogy nagy érdeklődéssel várjuk a további programokat – fejtette ki Szolnokiné Szepessy Dóra.

A Kutatók Éjszakáján a programok az egyetem teljes területét bejárták, a fiatalok egészen estig részt vehettek a közös kísérleteken, előadásokon, kiállításokon. Az intézmény oktatói, kutatói remélik, hogy a következő évben is nagy sikert fog aratni ez a nap a campuson.

Kapcsolódó galéria

Kutatók éjszakája a Nyíregyházi Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézetében