Lehetőségekhez jut Nyíregyháza, a kormány társulásával

Orbán Viktor miniszterelnök a televíziós interjúban kifejtette:

– A nyíregyháziak eljutottak oda, hogy volt egy komplett elgondolásuk, leadták az elképzeléseiket, mi azokon sokat dolgoztunk és gondolkodtunk, ma pedig leültünk, kitárgyaltuk, megegyeztünk. Ha az olyan városok, mint Nyíregyháza – és az országnak van még néhány ilyen szépen fejlődő, szép perspektíva előtt álló városa – nem fejlődnek, akkor nem lesz húzóerő a magyar gazdaságban. Híve vagyok annak, hogy a leszakadt térségeket is támogatni kell, de közben sosem szabad elfelejtkezni azokról, akik igazából húznak. Ott kell fejlesztéseket végrehajtani, ahol már vannak sikerek, ahol van ehhez erőforrás, tapasztalat, rutin. Nyíregyháza nem azért részesül most egy komoly fejlesztésből, mert itt rosszul mennének a dolgok. Éppen fordítva! Azért fejlesztünk Nyíregyházán, mert jól csinálták eddig. Azért fejlesztünk Nyíregyházán, mert ez egy sikeres város. Most már ott tartunk, hogy ha egy város sikeres, ha boldogul, ha munkahelyeket hozott létre, ha van benne erő, ez egy hivatkozási alap arra, hogy újabb és újabb lehetőségekhez jusson, és a kormány ehhez társuljon be.

 

Interjú a tévében – és a Naplóban

 

A miniszterelnökkel készült teljes interjút – kiegészítve a polgármesteri gondolatokkal – a Híregyháza című műsorban láthatják csütörtökön este 18.25-től, ismétlésben pénteken 20.30-tól, szombaton reggel 9-től és este 22-től, valamint vasárnap 10.30-tól a Nyíregyházi Televízióban, valamint pénteken elolvashatják a friss Nyíregyházi Naplóban, és szombattól itt, a nyiregyhaza.hu-n.