Illyés Ákost az elmúlt évadban egymás után találták meg a vívódó, kereső, gyakran krízishelyzetbe kerülő férfihősök, a némiképp ironikus fénytörésben ábrázolt Craddock felügyelőtől kezdve A manó jobb életre vágyó orvos hőséig. A decemberben bemutatott nagy sikerű Tengeren produkció ismét komoly kihívást jelentő szereppel ajándékozta meg, ha más módon is, mint az eddigiek: Conor McPherson darabjában Sharky a múltjával küzdő, lecsúszott figura, aki hosszú utat jár be a teljes kitaszítottságtól a kegyelem megtapasztalásáig. Először arról kérdeztem a művészt, ezúttal milyen volt számára a figurával együtt megtett „utazás”.

– Családi körülményei – hányatott gyerekkor, zsarnokoskodó szülők, tönkrement házasság, pénztelenség stb. – eredményeként Sharky évtizedek óta masszív alkoholista – meséli Ákos. – Izgalmas volt az õ életét élni, ugyanakkor néha kegyetlenül lélekpróbáló is. Az õ világa sok mindenben eltér az én eddigi életemtől, mindezek ellenére viszonylag hamar egymásra találtunk, sokat tanultam tőle.

– Mélyen gondolkodó, felkavaró előadás született, amelyben ugyanakkor sok humor is van, míg a te karaktered sokszor inkább csak némaságával, szorongó magába fordulással van jelen. Mi segített felépíteni ezt a nem könnyen megfogható személyiséget?

– Az előadásban éppen karácsony van, a bátyámmal töltöm az ünnepet – ez eddig teljesen ismerős volt. Sharky elhatározza, hogy új életet kezd; ez velem is megtörtént már. Tehát idáig akár rólam is szólhatna a történet. Ám hirtelen betoppan az ördög, és ez már egy kicsit keményebb dió. Sharky talán éppen megpillantaná a fényt – vagy õ így gondolja –, erre valaki közli vele, hogy indulnia kell a pokolba. Sokat gondolkodtam, van-e olyan ember a Földön, aki ezt elfogadná vagy megértené, vagy egyáltalán elgondolkodna azon, tényleg a pokolba való-e. Sharky kételkedik, küzd, harcol, végül belenyugszik az elfogadhatatlanba. Nagyon is emberi figura, akinek a megformálásához leginkább magamban kellett kutakodnom. Másrészt a próbákon óriási lendületet adott, ahogy sokszor a nagy alapkérdéseket félretéve, ösztönből tudott a mi öt szereplőnk együttműködni. Nekem ez az első ilyen típusú ír darab az életemben, de már az első próba alatt rájöttem, hogy ez a világ és ez a fajta humor igazán közel áll hozzám.

– Láthatóan a közönség is szereti a produkciót, a bérletszünetes előadásokra is gyorsan fogynak a jegyek. Te kaptál már visszajelzést az előadással kapcsolatban?

– Rengetegen találtak meg azzal, hogy köszönik az estét, az élményt. Többektől hallom, hogy az elmúlt tíz év kedvence lett számukra a Tengeren. De tudok előadás utáni otthoni vitákról és több napig tartó elemzésről is. Mindenesetre örülök, hogy szinte mindenkiből kivált valamilyen érzelmet, gondolatot.

– A Tengeren után máris gőzerővel folynak az Úri muri próbái, ami egy hasonlóan karakteres, összetett „férfidarab”, bár a stílusa, az ábrázolt közeg természetesen más. Ezúttal milyen figurát játszol?

– Egy földbirtokost, a sok mulatozó, iszogató, duhajkodó férfi közül az egyiket. Természetesen ebben a Móricz-klasszikusban egészen más a légkör, a nyelvezet, a szereplők sorsa is különbözik, így most egy teljesen eltérő ösvényen keresgélünk.

– A komolyabb drámai szerepek után egy mese is vár rád az idén, A púpos lovacska a MÛvész Stúdióban. Szeretsz kicsiknek játszani, ráadásul ilyen intim közelségben?

– A csöppségeknek játszani mindig felemelő érzés. Egy színész ilyenkor a legtisztább szempárokkal találja magát szembe, és a legőszintébb reakciókat kapja. Ők még nem akarnak viselkedni, nem azért tapsolnak, mert illik, csak egyszerűen jönnek velünk és a játékkal. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez egy üdítő utazás lesz.

(Szerző: Sediánszky Nóra)