Lenullázott győriek - magabiztosan nyert idegenben a Nyíregyháza Tigers

 Egymás után harmadik meccsét nyerte meg a Nyíregyháza Tigers, miután 38-0-ra verte a Győr Sharks-t idegenben a FEZEN Hungarian Football League (HFL) 4. fordulójában.

Már a mérkőzés kezdete előtt kiderült, hogy a Budapest Wolves 21-13-ra kikapott a Miskolc Steelers otthonában, így egy esetleges győzelemmel a tabella élére ugorhattak a szabolcsiak. Thomas Smythe együttese már az első negyedben nagy fölényre tett szert. Ez annak is köszönhető, hogy a győri irányító átadására rögtön lecsapott Sergii Budilov, akinek a visszahordásával kedvező mezőnypozícióból indulhatott a Tigers. Ezt Benő Márk futásával ki is használta a vendég egylet. Sviatkó Gábor pedig bevágta az extrát (7-0). A Győr szépen araszolgatott előre viszont nem sikerült pontokat szereznie. De a Tigriseknek sem: Verdes Dávid egy elkapás után jól haladt előre, de elvesztette a labdát. A Sharks puntja után visszahordásával Clifford Stokes a vörös zónáig repítette a Tigers-t. Viszont pontokat mezőnygól formájában tett fel az eredményjelzőre a Nyíregyháza Sviatkó field goaljával (10-0). Ezután hamar visszakerült a Tigrisekhez a labda: Max Nedzelszkij szerelését követően elvesztették a Cápák a játékszert, amit Taraszenkó Alex szedett össze. Az offenzíva pedig nem maradt kihasználatlanul, Verdes elkapása jutatta újabb hat ponthoz a szabolcsiakat (17-0). A második negyedben a két csapata védelme dominált, így a szünetben maradt a 17-0-s vendég fór.
A Tigers a harmadik negyedben is bekezdett. Egy remekbe szabott támadássorozat után már a gólvonal közelébe jutottak a vendégek, ahol negyedik kísérletre Troy Rice egy védőt is átugorva és több szerelést kikerülve futott be az end zone-ba (24-0). Ezután a védelem parádézott, Suller Ádám szedett össze egy szabad labdát a saját térfélen, amit a győriek oldalára visszahordott. Innen pedig ezúttal sem hibáztak a Tigrisek, Brian Gessel egykori csapata ellen közelről touchdownt futott. A Cápák azonban újfent bosszankodhattak, mivel megint elvesztették a malacbőrt, így jöhetett egy újabb vendég roham, aminek az eredménye egy 50 yardos Rice TD lett (38-0). Sorozatban második összecsapásán léptette életbe a mercy rule-t a Nyíregyháza, tehát futóórával folytatódott a találkozó. Ám több történés már nem volt 38-0-ra győztek a Tigrisek és ezzel nem csak az egyetlen veretlen csapat maradt a HFL-ben, de az alapszakaszi tabella élére állt.

„Jó érzés, hogy a tabella a mi nevünkkel kezdődik, de még csak az alapszakasz felénél tartunk” – mondta Thomas Smythe vezetőedző. – „A védelem kifejezetten jó meccset zárt és az offense sem volt rossz. Szerintem most már fel tudunk készülni keményebb defense-ekre is, amik a következő meccseinken várnak ránk, hiszen 4 találkozónkból 3 olyan ellenféllel nézünk szembe, akik közvetlenül mögöttünk vannak, de mindössze egy vereségük van.”

A Nyíregyháza Tigers következő mérkőzését ismét a Városi Stadionban rendezik május 20-án a Budapest Wolves ellen. A találkozóra a belépés ingyenes lesz.

Győr Sharks-Nyíregyháza Tigers 0-38 (0-17, 0-0, 0-21, 0-0)
Pontszerzők: Troy Rice 2 TD, Benő Márk, Brian Gessel, Verdes Dávid 1-1 TD, Sviatkó Gábor 1 FG és 5 XP.

Fotók: Becs László