Lions Tehetségnap, avagy megmutatkoztak a csiszolatlan gyémántok
Tehetségnapot és Tehetségkonferenciát szervezett az Első Nyíregyházi Lions Club a Vikár Sándor Zeneiskolában. 13 iskola diákjai szerepeltek, illetve gyönyörködtek társaik produkcióiban. Tekintettel a 10. jubileumi esztendőre, a Nemzeti Tehetség Program szakemberei a tehetséggondozás eredményeiről, feladatairól is tanácskoztak.
A Lions himnusszal nyitották a rendezvényt, mely drámajátékot, alkotóházat, színpadi bemutatót és táncházat is kínált a közel 200 részt vevő gyereknek. A házigazdák nevében Tamás Attila köszöntötte a megjelenteket, annak az intézménynek az igazgatója, mely a város összes iskolájából összegyűjti a tehetséges gyerekeket. A Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola képviselője bibliai példázattal kezdte köszöntőjét, majd a valósághoz fordult.
„A mai világban, egy olyan korban, és egy olyan közegben élünk, ami tele van látszattal. Kitapinthatatlan feltételezésekkel, látványosságokkal, amelyek kápráztatnak bennünket, és aztán becsapnak és tönkretesznek”
– mondta köszöntőjében dr. Gaál Sándor református esperes. Ami itt ma történik, az mind valóság. Láttuk, hallottuk és megtapasztaltuk a történteket – zárta gondolatait az esperes.
Magyarországon 1989-ben jött létre a Lions, azóta közel 40 klubbal, 800 taggal működnek, szerte az országban. Az egyik legjobb klub a nyíregyházi, mely egykoron kormányzót is adott a szervezetnek.
„Ez a nap az, amikor egymásra találnak ezek a fiatalok. Az épek és egészségesek, a még épebbekkel együtt nevetnek és együtt sírnak. Itt elhomályosulnak a határok. Itt egyetlen dolog van, a szeretet ereje, ami összeköt bennünket. Ez az erő a mai napon eléri a célját, hiszen ezek a gyerekek a Vikártól, a Bárczin át, a Ridensig, és a többi gyerek, akik itt vannak most Nyíregyházán, mind tehetségesek”
– fogalmazott Chrabák László, a Lions Club volt kormányzója. Minden gyerekben benne van a gyémánt, amire ha rálelünk, csiszolgatni kell – fogalmazott a Lions Clubok hazai szövetségének volt kormányzója. Az első Nyíregyházi Lions Club 10 éve megálmodott egy csodát, mely tart mind a mai napig. Az érzékenyítő program igencsak megható volt. A csoda, a szeretet, a tolerancia és a megértés feltölti az oroszlánokat.
„A Nyíregyházi Lions Club két nagy területen is dolgozik. Az egyik ez a Mindannyian mások vagyunk tehetségnap, ahol a gyerekek együtt játszhatnak, illetve az országos békeposzter pályázatot segíti, támogatja. A gyerekeket, akik ezekben részt vesznek, megjutalmazza. Most pl. az országos versenyt sikerült megnyernünk”
– tájékoztatott Demarcsek Zsuzsa, a VLRAMI igazgatója. A Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola tanulói az első és a második helyezést is elnyerték, így készülnek az országos kiállításra. Korábban volt nemzetközi sikerük is. A világból érkezett 150 ezer alkotásból az első 25-be bekerült az iskola diákja. Elhivatottak tehát a tehetséggondozásban, emellett a Lions világszerte a legnagyobb jószolgálati szervezet is.
„1,4 millió taggal, 46 ezer klubbal, és a világ 200 országában működünk. Ez egy országos szervezet, mely 1917-ben jött létre jószolgálati céllal. Az I. világháború után nagyon sok sérült ember küzdött az élettel. Amerikában, Chicagóban indították el ezt a mozgalmat azért, hogy a rászorulókon segítsenek”
– nyilatkozta Hunyadi János, a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége alkormányzója. Kedden Tehetségkonferenciával, a Nemzeti program szakértőinek tanácskozásával folytatódott az érzékenyítő délelőtt, a Vikár Sándor Zeneiskolában.