Van, hogy még nagyon picik, nagyon félnek, nagyon soványak. Többen köztük idősek és/vagy betegek, akik az árokpartról, az erdő széléről, a bokorból, vagy éppen az úttestről kerülnek féltő és gondoskodó kezek közé. A nyíregyházi Soltész Heléna civilként hosszú évek óta ment cicákat, ápolja és látja el őket napi szinten. Azt mondja, az ő életébe nem fér bele a betegeskedés, vagy éppen a vakáció, hiszen folyamatosan helyt kell állnia, több tucat nyávogó és doromboló kisállat között…

Bella, Indira, Melcsi, Bigyó, Pindur Pandur, és Szende. Csak néhány név arról a hosszú, képzeletbeli listáról, amelyik az elmúlt nyolc év alatt folyamatosan bővült. Ezeken szerepelnek azok a cicák, akik az elmúlt nyolc évben Helénánál leltek menedékre, olykor rövidebb, míg máskor hosszabb időszakra. Kóbormacska ugyanis egyre több van, örökbefogadó viszont kevesebb- sóhajt fel a civil állatmentő, akivel a reggeli rutinját megszakítva beszélgetünk, hiszen meghatározott menetrend szerint él, amitől soha, semmilyen esetben térhet el. Reggel 5 órakor kel, a cicáknál kezdi a napot, majd elmegy dolgozni, és munka után újra a macskáknál folytatja este 11 óráig, immáron 8 éve.

„MACSKABIZTOS HELYEKET ÉPÍTETTÜNK”

-Valójában sosem akartam ezt a „szerepet”, de úgy hozta az élet, hogy egyre több és több kidobott cica talált nálam menedéket, az ország minden részéből. Mindig voltak cicáim, de nyolc éve változott meg minden, amikor a közösségi portálon a figyelmembe került egy poszt arról, hogy kiraktak egy mamacicát, aki lefialt egy pincében és össze kellene fogdosni a kicsiket, mert husánggal bántják őket. Kinyomoztam, hogy pontosan hol lehetnek, jártam etetni, majd befogadtam őket. Mivel én panelben éltem, a szüleim pedig Nyírszőlősön egy kertes házban, amihez tartoztak melléképületek is, kialakítottam ott egy macskabiztos helyet. Azóta már két helyen van ilyenem, 25 kilométer távolságra egymástól, ide járok minden nap és igyekszek mindent megadni nekik, hogy (ideiglenes) otthonukban jól érezzék magukat. Ha kell, orvoshoz viszem őket, ápolom a szemüket, vagy éppen cumiztatom a kicsiket, de nagy feladatot jelent az ellátásuk, valamit a helyük tisztán tartása is.

„MINDIG MEGPRÓBÁLOK MEGOLDÁST TALÁLNI”

Hogy miként kerülnek hozzá ezek a kóbor macskák? - kérdezem tőle, és azonnal rávágja a választ: -így alakul az életem. Mindig az utamba kerül egy cica, akit meg kell menteni. Volt, hogy a szomszéd csengetett be és kért meg, hogy segítsek, de nagyon sokszor előfordul az is, hogy teljesen idegenek hívnak fel. Ez nehéz, hiszen aki segítséget kér, nem mindig látja, hogy civil állatmentő vagyok és a lehetőségeim egyszerűen végesek. A cicáim havonta 100 kg száraztápot fogyasztanak el. Rengeteg a kóbor állat és sajnos csak ritkán mondok nemet a megkeresésekre. Mindig megpróbálok valamilyen megoldást találni, de látni kell, hogy a gazditalálás borzasztóan nehéz. Pedig sokszor az is óriási segítség lenne, ha ideiglenes örökbe tudnám adni őket.

„ÁTÖLELIK A NYAKAMAT”

Hogy mit jelentenek Helénának a cicák? Azt mondja, a mindent, akiktől rengeteg szeretetet kap.

-Hálásak, amikor meggyógyítom, vagy éppen cumiztatással felnevelem őket. Átölelik a nyakamat és versengenek, hogy melyikük üljön be az ölembe. De ott vagyok velük a nehéz pillanatokban is, hiszen van, hogy már nem tudnak rajtuk segíteni, de én az orvosi asztalon is simogatva engedem el őket.

Heléna már több tucat örökbeadáson van túl, és minden esetben követi a cicák további sorsát, így sok gazdival már baráti viszonyt ápol.

-Van olyan cica, akit nem engedek el, mert nem tudnám másra bízni, de a többségnél az a cél, hogy gazdisodjanak egy macskabiztos helyre.

Munkája mellett nyolc éve menti a kóbor cicákat. Többször érezte úgy, hogy befejezi, mert mint mondja, segítség nélkül nehéz. Bár vannak jószándékú emberek, aki mellette állnak, de egyre nehezebb az állatok ellátása. Nyaralás pedig szóba sem jöhet, hiszen a dorombolós barátai a hét minden napján igénylik az ő gondoskodását…