A vármegye tisztségviselői és a Kölcsey Társaság, a vármegye egyházi, politikai, oktatási és közéleti szereplőivel emlékeztek péntek délután a 200 éve született Himnusz évfordulóján a Magyar Kultúra Napjáról. A Bessenyei nagyteremben tartott ünnepség után elhelyezték az emlékezés koszorúit az épület előtt álló Kölcsey-szobor talapzatán. 

Régóta összegyűlünk a Magyar Kultúra Napja előestéjén, és emlékezünk méltó helyen, itt a megyeházán ünnepi műsorral, egy jeles irodalomtörténész előadásával a Himnusz születésére, és büszkén idézzük múltunkat, hagyományainkat. A 200. évforduló arra kötelez bennünket, hogy egész esztendőben jeles eseményekkel tisztelegjünk a Himnusz születése alkalmából. Így keztdte köszöntőjét Seszták Oszkár, Szabolcs–Szatmár-Bereg Vármegye Közgyűlésének elnöke. A főispán is szokásainkat, hagyományainkat említette a magyar múltból és a jelenből.

„Sokféleképpen gondolkodhatunk a világról, hazánkról és a saját életünkről is. A közös kultúránk azonban összekapcsol bennünket. Ha mindig nem is értjük meg, de értjük egymást. Egyszer volt Budán kutyavásár, halljuk, és rögtön tudjuk, hogy valamiből még egy nem lesz. Nem engedünk a '48 –ból – szól a felkiáltás és megmakacsoljuk magunkat. Megijedünk, amikor halljuk, hogy hátra van még a feketeleves. Ezeket a kifejezéseket csak mi, magyarok értjük.” - szólt Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal főispánja.

Előkerült a Hóc, hóc katona, vagy az Ec, pec, kimehetsz mondóka. A kis Vuk és Lúdas Matyi, vagy a szőke szín, melyről a Tisza is eszébe juthat a magyarnak. A gulyás, az öhöm, Puskás Ferenc, Mohács, Rodostó és a Don-kanyar is csak nekünk jelenti ugyanazt, más népek gondolataival szemben. A műsorban a Nyíregyházi Egyetem művésztanára, Sinka Krisztina is szerepelt.

Csoma Zoltán Szatmárcseke polgármestere is köszöntötte a Vármegyeháza közönségét, hiszen vasárnap a hagyományok szerint a településen folytatódott ünnepi istentisztelettel, és koszorúzással a Himnusz 200. évfordulójára szervezett programsorozat. A Vármegyeházán a Kölcsey Társaság nevében az alelnök, Dr. Karádi Zsolt szólt.

„A Társaság mindig is feladatának érezte a Kölcsey hagyomány ápolását, Kölcsey műveinek újrakiadását, a Kölcsey- kutatást. Engejék meg, hogy saját szavaim helyett Kölcseyt idézzem, hiszen  mindannyiuk nevében mondja, amit mond, mégpedig Szatmár megye rendjeihez szóló köszönőleveléből idézek egy mondatot: „Midőn Magyarnak születtem, együtt velem született az engedhetetlen kötelesség is: híve lenni Hazámnak, híve polgári alkotványunknak; s e kettő fennmaradásáért, s nagyobb virágzásra emeléseért híven tenni mindent, a mit tehetségeim csekély volta véghez vihet”.

Az ünnepi előadást professzor Csorba Sándor irodalomtörténész, Kölcsey - kutató tartotta. Gyenge vagyok – kezdte beszédét – de erős az, akiről és amiről beszélni fogok – mondta a Kölcsey Társaság egykori alelnöke.

„Az a költő, aki 1829-ben úgy lépett a vármegyei hivatalnoki körbe, hogy grófnak és bárónak egyaránt azt tanácsolta: legyen figyelmes, és figyelmeztető, hogy a szegényebbek nemeseknek a jussát ne tapodják. És hozzátette: és az adózó népen zsákmányt ne szedjenek! 1832-ben úgy lett főjegyző, és követ, hogy leírta: én nem szeretnék nagyon sokra menni, csak jövőt óhajtanám.”

A  magyar kultúra nem egy megfoghatatlan valami, hiszen jelen van  hétköznapjainkban, abban, ahogyan élünk - hangzott el a Himnusz és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, melyet koszorúzás követett. A Vármegyeháza aulájában sorjázó koszorúkat az épület előtt álló Kölcsey-szobor talapzatán helyezték el.