Makettversenyt hirdet a Nyírszőlősi Közművelődési Színtér

Jan 10, 2025

Makettversenyt hirdet a Nyírszőlősi Közművelődési Színtér, az alkotásokat február végéig várják a lakosságtól. A nevezők két kategóriában mérhetik össze tudásukat: az egyik a már csak fényképeken elérhető régi nyírszőlősi épületeket, míg a másik a település jelenlegi, jelentős építményeit ábrázoló maketteket foglalja magában.

„Nyírszőlős, a csodás” címmel hirdette meg makettversenyét a Nyírszőlősi Közművelődési Színtér. A felhívás célja, hogy a résztvevők kreatív módon bemutassák Nyírszőlős építészeti örökségét, ezzel megőrizve a múlt értékeit a jövő számára.

„A versenyünk minden nyíregyházi lakosnak szól, és nagy örömmel hirdettük meg, mert látjuk, hogy van rá igény – nemcsak Nyírszőlős környékén, hanem a város többi részén is. Sokan, akik valaha Nyírszőlősön éltek, de most már más területen laknak, szívesen gondolnak vissza a településünkre, annak régi és új épületeire. Nyírszőlős helytörténetének kutatásának évtizedes hagyománya van, és a verseny is ehhez a szép múlthoz kapcsolódik. A verseny keretében olyan alkotásokat várunk, amelyek Nyírszőlős régi vagy új épületeit ábrázolják, bármilyen technikával és méretben. Az egyetlen elvárás, hogy ha lehetséges, a makettek méretarányosak legyenek” – mondta el Holpné Varga Éva, a Nyírszőlősi Közművelődési Színtér vezetője.

Akik kedvet kapnak a versenyhez, két kategóriában nevezhetnek: az egyik a már csak fényképeken elérhető régi nyírszőlősi épületeket, míg a másik a település jelenlegi jelentős építményeit ábrázoló maketteket fogadja. Jászai Menyhért, a településrész önkormányzati képviselője is évek óta fontos helytörténeti kutatásokat végez Nyírszőlősön, amelynek célja, hogy feltárja a városrész történelmét. Ez nagyban segítheti a helyi közösséget és a verseny résztvevőit is.

„Bár ez lesz az első alkalom, hogy makettversenyt rendezünk, a kezdeményezés nem előzmény nélküli. Évek óta egy lelkes kis csapat tagjaként – mondhatni, irányítójaként – komoly helytörténeti kutatásokat végzünk Nyírszőlősön. Nagyon fontos számunkra, hogy feltárjuk és megőrizzük a városrész történelmét, és ez a verseny tökéletesen illeszkedik ebbe a munkába. A cél, hogy megmozdítsuk az embereket, és a nyírszőlősi emblematikus épületeket makettek formájában örökítsük meg, miközben egy játékos verseny keretében ápoljuk közös múltunkat. Ez a makettépítés nemcsak a helyi történetben, hanem az iskolai hagyományokban is gyökerezik. Én magam is tagja voltam annak a rajzszakkörnek, amelynek keretében a makettek készítése komoly tradícióval bír. Emblematikus tanárunk, Kovács tanár bácsi pedig tökélyre vitte a makettépítést, munkái ma is láthatók az iskolában. Így, amikor ezt a versenyt meghirdetjük, igazából nem egy új dologról van szó, inkább egy régi hagyomány felújításáról. Ezúton is arra buzdítanám mindazokat, akiknek van idejük, kapacitásuk és kreativitásuk, hogy jelentkezzenek, hiszen ezzel nemcsak Nyírszőlős múltját örökítjük meg, hanem közös értékeinket is bemutatjuk a jövő számára” – emelte kis Jászai Menyhért alpolgármester.

A versenyzőknek ajándékcsomagokkal kedveskednek, a nyertesek pedig nívós díjakat kapnak. A felhívás iránt nagy az érdeklődés, már családok, iskolai osztályok és nyugdíjas közösségek is jelezték, hogy közösen egy pályamunkával vesznek majd részt a versenyen. Mivel a feladat nagyobb kihívásnak bizonyult, a határidőt az eredetileg meghirdetett január végéről február végére módosították.

Előző hír
Olimpia – Kerekasztal-beszélgetést tartottak az MCC nyíregyházi képzési központjában
Következő hír
Miénk a végtelen!

Kapcsolódó híreink