Már régészkednek az elkerülőn
A nyilvánosság számára egyelőre nem látványosan, de tervezetten zajlik a Nyíregyházát nyugatról elkerülő útszakasz további építése. Azaz, annak előkészítése, mert a NIF tájékoztatása szerint a területbiztosítás és az építést megelőző régészeti feltárás zajlik a Nyírszőlősig vezető szakaszon. (Megjelent a Nyíregyházi Napló szeptember 29-ei számában.)

A kormányhatározatból már ismert tény: Nyíregyháza nyugati elkerülőjének befejező szakasza 2x1 forgalmi sávos, új nyomvonalon vezetett útként valósulhat meg, két szakaszra bontva – kaptuk a tájékoztatást a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-től.

 

Híd a vasút felett

 

– A 36. sz. főút és a 38. sz. főút közötti szakaszon (3,7 km) II. rendű főúti hálózati besorolással valósul meg. A nyomvonal külön szintben keresztezi a Budapest–Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vasútvonalat 1 darab híddal. A 38. sz. főutat szintbeni körforgalmi csomóponttal keresztezi. A 38. sz. főút és 3822. j. ök. út között – Nyírszőlősi út (4,1 km) összekötő úti hálózati besorolással készül el, a végszelvényben körforgalmi csomóponttal – részletezte a terveket Karcagi Orsolya.

 

Építési engedély is van

A cég kommunikációs igazgatója szerkesztőségünk kérdésére hozzátette: – Mindkét részre vonatkozóan engedélyezési tervvel és építési engedéllyel rendelkezünk, a területbiztosítás és az építést megelőző régészeti feltárás már zajlik. A kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van, eredményes eljárás esetén, szerződéskötést követően kezdődhetnek el a kivitelezési munkák várhatóan 2018. I. negyedévben.

(Szerző: Tarczy Gyula)