Mától újból VIDOR-og Nyíregyháza – A nyitónap programja

A fesztivál világzenei színpadán idén az olasz BandAdriatica, a Maliból érkező Bassekou Kouyate & Ngoni Ba, a kolumbiai Sidestepper, valamint a kínai Hanggai lép fel, a hagyományos színházi programban pedig tizenhat, az elmúlt évben bemutatott vígjátékot tekinthet meg a közönség a legismertebb hazai színtársulatok előadásában.
Schlanger András, a szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója a teátrum és a fesztivál megújulásának fontosságát és a hagyománytiszteletet hangsúlyozta. Elmondta, idén három újítással próbálkoznak meg a szervezők, ilyen lesz a Színművészeti Egyetem hallgatóinak városi „közönséggyűjtő” művészeti megmozdulása, a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező szakos hallgatóinak kiállítása, illetve a fesztivál történetében először lesz cirkuszi előadás is: a Recirquel Újcirkusz Társulat előadásában a cirkusz, színház és kabaré elemeit vegyíti majd.

HAGYOMÁNY

– A hagyományos alapkoncepció nem változott, a fesztivál gerincét továbbra is a hazai és világzenei koncertek, a színházi, az utcaszínházi és a játékfilmes versenyprogram, valamint a rengeteg kísérőprogram alkotja – közölte Tasnádi Csaba ötletgazda, a nyíregyházi teátrum korábbi igazgatója.
A színielőadásokat a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és kamaraszínpadán rendezik, a versenyprogramban tizenöt előadás szerepel, egy darabot pedig versenyen kívül tekinthet meg a közönség.
– Az előadásokat a Makk Károly filmrendező vezette zsűri értékeli, ők döntenek majd a kilenc díj odaítéléséről is – tette hozzá Tasnádi Csaba.
A fesztivál kísérőprogramjait Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye huszonkét kistelepülésén rendezik meg. A kilenc utcaszínházi és öt bábelőadás mellett esténként kilenc magyar játékfilmet vetítenek le a Kossuth téren és a Cinema Cityben.
A VIDOR Fesztiválon idén is rendelnek a bohócdoktorok, lesz Dumaszínház, félmaraton, irodalmi kávéház, civil sátor, szabadtéri könyvtár, gyermekkoncertek, büntetés-végrehajtási intézetekben tartott zenés előadások, esténként pedig a VIDOR- és Móricz kertben szórakoztatják a közönséget a helyi amatőr zenei együttesek.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere így invitálta a fesztivállátogatókat:
A VIDOR Fesztivál egy olyan színfoltja Nyíregyháza kulturális életének, amire méltán lehet büszke a város vezetése, a Móricz Zsigmond Színház és Nyíregyháza teljes művészetkedvelő nagyközönsége. Ilyenkor nemcsak színházunk, de városunk is még jobban kitárja kapuit, megmutatja magát az ide érkező művészeknek és a közönségnek.

A fesztivál ideje alatt mosolyra garantáltan mosoly a válasz, és a vidámság további derűs perceket szül. S ezek a vidám napok „komoly” kulturális értéket és olyan feledhetetlen élményeket jelentenek mind a nyíregyháziaknak, mind az ide érkező vendégeknek, amelyből sokat lehet meríteni a dolgos hétköznapok során.
 

KOSSUTH TÉR
10.00–20.00 Észak-Magyarország – Kalandhegyek
15.30–19.00 Utcazenészek
18.30 Megnyitó ünnepség
19.00 Borbély Mihály Balkán Jazz Project előadása. Koncertjeiken a népzene, jazz és világzene rajongói különleges élményre számíthatnak.
20.30 Bassekou Kouyate & Ngoni Ba (Mali). A Maliban született művész a lant ősének tekinthető ngoni mestere.

NAGYSZÍNPAD
19.00 Trükkök, a Recirquel Újcirkusz Társulat és a MÜPA közös produkciója
VIDOR-KERT
22.30 Funk Off koncertje. A csapat 2013 októberében alakult, nem kisebb céllal, minthogy minőségi funky zenét nyújtson az éjszaka szerelmeseinek.
MUSTÁR FM, FM 89.6
6.00–24.00 Best of VIDOR – 13 év, 100 lemez a legjobbak közül, avagy világzene minden mennyiségben a Mustár FM-en.