Megérkeztek az új Tigrisek - a HFL-ben kezdi a szezont a Nyíregyháza Tigers

 Hamarosan újra a legjobbak között versenghet a Nyíregyháza Tigers. A szabolcsi klub két év után indul újra a Hungarian Football League-ben (HFL). Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a klub március 21-én, szerdán a John Bull Pubban. Az eseményen a szezonbeli elvárások, az új játékosok és természetesen az idénnyel kapcsolatos új információk kerültek a középpontba.

Az egyik legfontosabb ilyen információ, hogy az első hazai meccs az NYVSC-pályán lesz, ahol április 7-én a Fehérvár Enthroners vizitál. Viszont a maradék három hazai találkozót (Eagles, Wolves, Gorillaz) már a Nyíregyházi Városi Stadionban tekintheti meg a nagyérdemű dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár asszony közbenjárásának és a Nyíregyháza Spartacus együttműködésének köszönhetően. A hazai találkozók emellett ingyenesek lesznek, amelyre a Tigers szeretettel várja a szurkolókat! A szezon első összecsapása Felsőzsolcán lett volna a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers ellen, de az időjárás okozta körülmények miatt a pálya alkalmatlanná vált, így a találkozó elmarad. Az új időpontról, amint megegyeztek a felek, és a Magyar Amerikai Futball Szövetség és igenjét adta rá, tájékoztatunk mindenkit.

A Tigrisek 2017-ben a Divízió II-ben indultak, hogy fiataljainak és újoncainak esélyt adjon a fejlődésre. A projekt sikeresnek bizonyult, mert a szabolcsiak megnyerték a bajnokságot. Az egész idény alatt a fiatalok és a tapasztalt játékosok kiváló egyveleget alkottak. Idén a HFL-ben sem lesznek változatlanok a célok. Ehhez mérten erősítette meg keretét a csapat. Thomas Smythe személyében új sikeredző érkezett. Az együttest a pályán erősíti majd még Brian Gessel, Greg Williams Jr. és Clifford Stokes Jr., illetve a ’hazatérő’ Troy Rice. Magyar játékost is igazolt a Nyíregyháza, Menczel Dániel személyében.

Dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers sportigazgatója a tájékoztatón kifejezte háláját dr. Szabó Tünde államtitkár asszonynak, amiért nem mindennapi lehetőséget teremtett meg a csapatnak azzal, hogy a Nyíregyházi Városi Stadionban játszhatják le hazai meccseik nagy részét. Hozzátette, az erősítések alapján egyértelmű a cél: döntőbe akar jutni a Tigers!

A Nyíregyháza Tigers Hungarian Football League versenynaptára:

Március 25.: Miskolc Steelers (Felsőzsolca) elmarad!!!
Április 7.: Fehérvár Enthroners (NyVSC-pálya)
Április 28.: Budapest Eagles (Nyíregyháza Városi Stadion)
Május 6.: Győr Sharks (Győr)
Május 20.: Budapest Wolves (Nyíregyháza Városi Stadion)
Június 3.: Dunaújváros Gorillaz (Nyíregyháza Városi Stadion)
Június 17.: Budapest Cowbells (Budapest)
Június 30./Július 1.: elődöntő
Július 14.: döntő