Megjelentek a 2025-ös pályázati kiírások a civil szervezetek támogatására

Nov 14, 2024

Megjelentek a jövő évi pályázati kiírások a civil szervezetek támogatására, melyről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által működtetett egyesület sajtótájékoztatót tartott. Az eseményen részletesen bemutatták a Nemzeti Együttműködési Alap 2025-ös pályázati lehetőségeit.

„Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a sajtó képviselőit. Örömmel jelentem be a jó hírt, amelyet a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közösen osztott meg. Ahogy Szalay-Bobrovniczky Vince államtitkár úr a budapesti sajtótájékoztatóján már bejelentette, a 2025-ös évre vonatkozó Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai megnyíltak. A civil szervezetek mostantól egyszerűsített és összevont kategóriában is benyújthatják pályázataikat” – ezekkel a szavakkal kezdte a csütörtök reggeli sajtótájékoztatót Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ igazgatója a vármegyeházán. Kiss András ismertette, hogy két kategóriában jelent meg pályázati felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap keretében a Miniszterelnökség által biztosított forrásból. Az egyik az úgynevezett egyszerűsített pályázat, amelynél csak formai bírálat történik. Ezen a pályázaton helyi és térségi civil szervezetek maximum 400.000 forintra pályázhatnak, azonban itt nincs szakmai bírálat. Ha a pályázat formailag megfelelő, és a keret kimerüléséig benyújtják, akkor támogatásban részesülhetnek.

„A másik pályázati lehetőség december 12-ig adható be. Ez az úgynevezett összevont pályázat, amely a szakmai és működési célokat egyesíti. Az igényelhető összeg 4,5 millió forintig terjed, amennyiben a pályázó szakmai programot is megvalósít, míg ha csak működési költségekre pályázik, akkor legfeljebb 3 millió forint nyerhető el. Ez egy komolyabb pályázat, mely szakmai bírálatot igényel, így nem minden pályázó nyerhet. A civileknek mérlegelniük kell, hogy kisebb összegre pályáznak, vagy nagyobb támogatást szeretnének elnyerni. Érdemes figyelembe venni, hogy egy évben egy civil szervezet csak egy pályázatot adhat be ezen konstrukció keretében. Azonban létezik egy másik lehetőség is, mégpedig a határon átnyúló együttműködésekhez kapcsolódó pályázatok. Ha valaki összevont pályázatot nyújt be, akár határon túli partnerekkel is pályázhat. A megyénk három határmenti megyében található, és sok civil szervezet rendelkezik kapcsolatokkal határon túli szervezetekkel. Ez a lehetőség különösen vonzó lehet, hiszen számos helyi közösség számára biztosít új együttműködési lehetőségeket” – ismertette Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ igazgatója.

Kiss András kiemelte, hogy ebben az esetben az összevont kategóriában is van lehetőség pályázni. Ha egy magyarországi civil szervezetnek határon túli partnere is van, akkor akár két pályázatot is benyújthat.

„Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a megyei civil közösségi szolgáltató központként örömmel értesítjük a civil szervezeteket, hogy mindenben rendelkezésükre állunk. Bármilyen kérdésük, problémájuk adódik, legyen szó pályázati lehetőségekről vagy egyéb ügyes-bajos dolgaikról, bátran forduljanak hozzánk! Tanácsadóink és irodai kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre, hogy a legjobb, legfelkészültebb pályázatokat tudják benyújtani. Segítünk, hogy sikeresen és gördülékenyen intézhessék ügyeiket” – fejtette ki a központ igazgatója.

Kiss András kiemelte, hogy Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye már évek óta kiemelkedő pályázati aktivitással és erős civil közösségi munkával rendelkezik. Sokan saját szabadidejüket áldozzák arra, hogy aktívan részt vegyenek civil szervezetek munkájában. A pályázatok benyújtása továbbra is a megszokott módon történik, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül.

 

Előző hír
A hétvégén elkezdődik a terembajnokság - 30 csapat nevezett
Következő hír
Suszter Csaba fogadóórát tart

Kapcsolódó híreink