Mint arról korábban már beszámoltunk, hat ellenzéki párt és két civil mozgalom Szövetségben Nyíregyházáért néven az önkormányzati választáson egy polgármesterjelöltet és konszenzusos alapon, minden körzetben egy önkormányzati képviselőjelöltet állít. Ezen a héten Szövetségünk ajánlata címmel megkezdték a programjuk bemutatását.
Jeszenszki András a Szövetségben Nyíregyházáért polgármester-jelöltje hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy a jövőben minden fejlesztési tervet előzetesen egyeztessenek a lakossággal, a szakbizottságokkal és a képviselőkkel, mert számukra Nyíregyháza az első, a város lakóinak az elégedettsége a legfontosabb. Terveik között szerepel a panelprogram befejezése, önkormányzati rendészet létrehozása, valamint a parkolók számának növelése. Babosi György a 2-es számú választókerületi, Momentumos önkormányzati képviselőjelöltje elmondta, a lakókkal közösen megalkották a Jósaváros problématérképét. Többek között a lakótelep helyett lakónegyed életérzést szeretnének kialakítani a zöldfelületek növelésével, a panelházak rekonstrukciójával, a közvilágítás korszerűsítésével. Lövei Csaba, aki a Mindenki Magyarországa Mozgalom, valamint a Párbeszéd képviselőjeként a 3-as számú választókerület közös képviselőjelöltje, hangsúlyozta, a Korányi Frigyes utca és az Örökösföld közötti területet felölelő városrészre vonatkozó problématérképet ők is a lakók bevonásával készítették el. Úgy látja, a legfontosabb feladatok között szerepel a közlekedési problémák megoldása sávbővítéssel és újabb körforgalmak kialakításával. Kőlapost egy fejlesztendő kertvárosként szeretné kezelni, elsősorban a tömegközlekedését kell javítani.