Megnyílt a Jósavárosi Fiókkönyvtár
Fotó: Szarka Lajos

Megnyílt csütörtökön a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Jósavárosi Fiókkönyvtára. Az átalakítás múlthéten elkészült, több mint 5000 kötetet találhatnak benne az olvasók, köztük felnőtteknek szóló szakirodalmat, sci-fit vagy romantikus regényeket.

Több mint 5000 könyvet helyeztek el az újonnan nyílt Jósavárosi Fiókkönyvtár polcain, mely ünnepélyes megnyitóját csütörtökön tartották az Eszterlánc Északi óvoda ovisai közreműködésével. Klasszikus irodalom, szépirodalom, romantikus irodalom, nőknek szóló irodalom is található az épületben.

„Közel 20.000 kötetet válogattak le a kollégák és dobozoltak be. Nagy szerencsénk volt most idén a nyári diákmunkásokkal, hiszen ők is aktívan bekapcsolódtak ebbe és erős fiatalemberek segítették a könyvek parkolását, dobozolását. Ez több mint 8 mázsa könyvet jelentett, amit elszállítottunk. Természetesen ezek között a kötetek között találtunk érdekes és értékes könyveket is, melyek a helyismereti gyűjteményünkbe kerültek. Illetve folyamatosan dolgoznak még azon a kollégák, hogy az itteni állományból jó állapotban lévő könyveket feldolgozzák, és azok majd folyamatosan kerülnek vissza ide a polcokra, fogunk teljesen új könyveket is vásárolni.” – mondta el Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

Nyíregyháza legtöbb városrészét ellátja a vármegyei könyvtár, többek között a Vécsey utcán, Örökösföldön, Oroson, Sóstóhegyen, Kertvárosban lehet hódolni az olvasás szenvedélyének, így szinte egyértelmű volt, hogy a Jósaváros sem maradhat fiókkönyvár nélkül, mely már múlthéten megnyitotta a kapuit.

„Igazából szerintem az emberek nagyon nem fogják érezni ennek a változását, ugyanis ugyanúgy fog tovább működni, sőt azt gondolom, hogy lesznek olyan lehetőségek, amelyeket kihasználva még innovatívabb, még minőségibb szolgáltatásokat tudnak majd nyújtani az itt dolgozók a lakosság részére. Én nagyon sokszor bejöttem a felújítás alatt, hiszen itt vagyok és fontosnak tartottam figyelemmel kísérni, hogy hogyan halad a felújítás és az átalakítás, és számtalan esetben volt arra példa, hogy ameddig itt voltunk és egyeztettünk, addig jöttek a lakosok és hozták vissza a régi könyveket, vagy szerettek volna újat kölcsönözni, vagy esetleg, szüksége volt személyi okiratoknak a fénymásolatára, mert éppen innen indult a városba ügyet intézni, ahol fontos volt, hogy vigyen ilyen fénymásolatot, úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy elengedhetetlen kincse a Jósavárosnak, amelyet minden erővel meg kell tartani és nagyon oda kell rá figyelni, hiszen ez egy olyan ékszerdoboz, amelyet használni kell a lakosoknak.” – emelte ki Nagy Szabina önkormányzati képviselő.

Közel másfél évtizede már volt a Jósavárosban fiókkönyvtár, ezt követően a Nyírség Könyvtár Alapítvány vette át az üzemeltetést. Az alapítvány áprilistól nem tudja ellátni a feladatokat, így július 2-án a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár módosította az alapító okiratát, melyet a közgyűlés elfogadott, ennek eredményeképpen került önkormányzati intézmény fenntartása alá a fiókkönyvár a városrészben, új címen.

„Egy nagyon nagy közösségi színtér volt ez a könyvtár, amit egy alapítvány működtetett. Sajnos nem tudta tovább, ezért döntöttünk arról, hogy a könyvtárunk fiókkönyvtáraként felvállaljuk a további üzemeltetést. Az elsődleges az, hogy olvassanak az emberek, ez ma már egy nem úgy van, mint ezelőtt 30 évvel. Emellett civil szervezetek, irodalmi kör tartja itt a programjait. Örülök, hogy ilyen nagy összefogás van e mögött. És nagy köszönet mindazoknak, akik ezért dolgoztak, sokan voltak, a nyári diákmunkásokat is bevontuk.” – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc polgármester.

Gyermeksarok, válogatóláda is helyet kapott a fiókkönyvtárban. A könyv, vagy folyóiratkölcsönzés mellett a jósavárosiaknak továbbra is adott a lehetőség, hogy az egyéb szolgáltatásokat - mint a fénymásolás, vagy szkennelés - igénybe vegyék.

Kapcsolódó galéria

Jósavárosi fiókkönyvtár megnyitó 2024