Megújuló Vásártér és kerékpárút – Beruházások a Tokaji úton

Új parkolók

Háromezer négyzetméteres zúzott köves parkolót alakított ki és 260 méter hosszúságban megerősítette a belső utat a NYÍRVV Nonprofit Kft. a Tokaji úti Vásártéren. A „nagybani” piacon így a korábbi 700 férőhelyes belső parkoló további 250 parkolási lehetőséggel bővült. A terület növelését a hétvégi megnövekedett forgalom generálta, hiszen naponta átlagosan 2200-2500 jármű hajt be a piac területére. A nettó 9,3 millió forintból megvalósuló parkoló bővítés lehetővé teszi, hogy a gépkocsik dupla sávon hajtsanak be a vásártér területére, ezzel is enyhítve a 38-as számú főút hétvégi zsúfoltságát. A munkálatok során az útalap felső, szennyezett rétegét eltávolították, majd megerősítették azt, és 5 centiméter vastagságban hengerelt, zúzottköves felületet készítettek, de az út két oldalán lévő területet rendezését is elvégezték a munkások.

 

Színes kerítés

 

További képekért kattintson a fotóra!

A kerítésen belüli terület átalakításán kívül új arculatot kapott a Vásártér. Ennek része a közelmúltban elkészült kerítés is, amit a Művészeti Szakgimnázium diákjai festettek ki. 180 méter hosszúságban játékos, vidám és esztétikus graffitiket alkottak a betonfalra. Ezzel egy időben a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai helyreállították és lefestették a fém kapuelemeket.

 

A vevők és az eladók érdekében történnek a munkálatok

 

Kovalecz Róbert, a NYÍRVV Nonprofit Kft. piac és vásártér üzemeltetési irodavezetője elmondta, a Vásártér üzemeltetésével kapcsolatban nagyon fontos, hogy folyamatos fejlődést tudjanak felmutatni. Hozzátette, a jelen pillanatban és a jövőben megvalósuló fejlesztések segítségével komfortosabbá, élhetőbbé és kényelmesebbé tudják tenni a vásárlóknak és az eladóknak is a piacot.

 

Átépített főkapu

 

Jelenleg is zajlik a Tokaji úti főkapu átépítése. A nettó 20 millió forint értékű acél szerkezetű kapu a személy- és gépjárműforgalom szétválasztásával biztonságosabb közlekedést tesz lehetővé a piaci vásárlók számára, de az új bejárat esztétikusabb is lesz a korábbinál. Az elmúlt évben felújította a városüzemeltető társaság a piacon lévő két mosdó épületét is, valamint elkezdődött a belső, elektromos hálózat rekonstrukciója, melyet előreláthatóan az idei évben komplex helyreállítás is követ. 2016-ban és az idei év első hat hónapjában a NYÍRVV Nonprofit Kft. összesen több mint nettó 55 millió forintot fordított a Tokaji úti Vásártéren a kényelmesebb vásárlási és árusítási lehetőségek megteremtésére.

 

Kerékpárút Tokajig

 

További képekért kattintson a fotóra!

A Tokaji úton egyszerre több, nagyobb beruházás is megvalósul, hiszen elkészült a Tokajig tartó kerékpárút, amit Nyíregyháza polgármestere a piaci bővítések során megtekintett.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta, a cél az volt, ami benne van a Kormány és Nyíregyháza között létrejött, Modern Városok megállapodásban is, hogy egyszerre hármas célnak tegyenek eleget. A polgármester kifejtette, szándékukban állt az itt lakók mindennapi életkörülményeinek segítése, de így a települések között is tudnak biciklizni az emberek. Dr. Kovács Ferenc szerint ezzel is segíteni tudják az egészséges életmódot. Ebben nagyon sokat tett már Nyíregyháza, hiszen az elmúlt években, szabadidő- és kondiparkokat adtak át, de több kerékpárút is megépült Nyíregyházán. A polgármester kiemelte, az infrastrukturális beruházások a város vonzerejét is növelik, de a befektetési lehetőségek vizsgálatánál is számít a közlekedési infrastruktúra.

A Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárutat a műszaki átadást követően hamarosan a sportolni vágyók is birtokukba vehetik.

ME.
Fotó: Szarka Lajos