Mesés mazsorett-gála helyszíne lesz a Krúdy Vígadó előtti sétány

Jún 24, 2024

A Csillagok, a Kék Delfinek és a Tűzmadarak majorette csoportok a Szabolcs Koncert Fúvószenekarral közösen zenés-táncos koncertre készül.   

Az együttesvezető Suszter Csaba a www.nyiregyhaza.hu kérdésére elmondta, ez egy hagyomány már Nyíregyházán, hogy mazsorett csoportok így zárják az évet. Nyíregyházán ugyanis jelenleg is több mint 100-an járnak különböző korosztályban a mazsorett foglalkozásokra, akik többsége most nyári szünetet kap.

A legkisebb nyíregyházi mazsorettek 5 évesek, a legnagyobbak pedig már ifjú felnőttek, 25 évesek. A Tűzmadarak számára ugyanakkor ez főpróba is lesz, hiszen a sóstói fellépésük után Olaszországba utaznak fúvósokkal, hogy ott is megmutassák mit tanultak az elmúlt hónapokban. A nézők pedig nemcsak a látványban gyönyörködhetnek, igazi világslágereket játszanak majd a fúvósok

- fogalmazott Suszter Csaba, aki azt is elárulta, hogy a nagy kedvence a My Fair Lady egyik betétdallama is felcsendül majd Sóstón, de a mediterrán slágerekből sem lesz hiány!   

Az elmúlt években legalább 6-800 hozzátartozó, érdeklődő és turista nézte végig a gálát, azt remélik, idén még többen lesznek.  

A fúvósokat Bakó Levente, Liszt-díjas művészeti vezető vezényli, és a konferanszié szerepét is betölti.

A mazsorettek művészeti vezetője Orosz-Szabó Lilla és Szikszai-Bubori Bettina.

A mazsorett-gála július 12-én, 19.00-kor kezdődik.
Helyszín a Krúdy Vígadó előtti tér lesz.

Előző hír
Kaszálnak, vágnak, aprítanak
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink