Az Európai Mézes Reggeli elnevezésű programsorozathoz a Nyíregyházi Méhészek Egyesülete is csatlakozott. Elsősorban oktatás-nevelési intézményekben mutatnak be különböző fajtájú mézeket; megdöbbentő, de vannak gyermekek, aki nem ismerték a természetes édességet.
Kevés mézet fogyasztunk
Fejenként 60-70 dkg mézet fogyasztanak a magyarok évente. Ugyan növekszik, de egyelőre nem éri el az európai átlagot az egy főre jutó hazai mézfogyasztás.
További képekért kattintson a fotóra!
Fotó: Szarka Lajos
Hok József egyesületi elnök elmondta, az intézményeket járva megdöbbentek, sok gyermek most először találkozott mézzel.
Saját pergetés
Az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban Dr. Ulrich Attila alpolgármester is népszerűsítette a mézet. Saját pergetéséből is hozott kóstolót a gyerekeknek. Az alpolgármester kiemelte, a magyarok kevés mézet esznek, legtöbbször inkább süteményekbe, teákba tesznek az édességből. Hozzátette, helytelen forró teába csorgatni a mézet, hiszen a méz értékes és gyógyító hatású enzimjei 40 Celsius fok fölött elbomlanak.
Érdekességeket hallottak a gyerekek
A diákok többek között azt is megtanulták, hogy a méhek nem mézet, hanem nektárt gyűjtenek, leghamarabb a repceméz kristályosodik és az egyik a legvilágosabb méz az akácméz. A program keretében vajas-mézes reggelit is kaptak a gyerekek.
Dér Vivien