Micsoda év volt! – Megmutatjuk 2024. lefontosabb fejlesztéseit és történéseit
Milyen volt Nyíregyháza szempontjából az elmúlt esztendő? Mozgalmas, lendületes, és fejlesztésekben bővelkedő. 2024-ben számos olyan beruházás valósult meg, ami kényelmesebbé és élhetőbbé tette az ország hetedik legnagyobb városát. Jöjjenek, tartsanak velünk egy négyfejezetből álló „időutazásra”, tekintsük át, mit adott Nyíregyházának 2024!
A Mozdulj Nyíregyháza! program megkezdte 11. évét, és új helyszínekkel, illetve mozgásformákkal bővült; új, 36 férőhelyes bölcsődét alakítottak ki a Honvéd utcán; elindultak a Tudatos Internethasználat Szépkorúaknak című foglalkozások a Digitális Tudásközpontban; a Bethlen Gábor utcai nagypostán megnyílt az ország első Posta Lottózója; a Szpari bajnoki címet szerzett, míg Nyíregyháza Zöld Bajnok lett – mindössze néhány példa a tavalyi év első felének legfontosabb eseményeiből. A város igazán mozgalmas és eseményekben gazdag éven van túl. A következőkben a januártól márciusig tartó időszak programjait, eseményeit és fejlesztéseit mutatjuk be, a teljesség igénye nélkül, főképpen a Nyíregyházi Napló anyagai alapján. A 2024-es év további hónapjai szintén számos érdekes és fontos eseményt hoztak, melyekről hamarosan szintén részletes beszámolót adunk.
Bővített a Gabriel-Chemie Hungária Kft.
A Gabriel-Chemie Hungária Kft. bejelentette, hogy több mint 4 millió eurós beruházással bővíti nyíregyházi gyártócsarnokát és irodaépületét. A fejlesztés 50–70 új munkahelyet teremt, hozzájárulva a város munkahelyteremtő céljaihoz. Az osztrák vállalat közel két évtizede van jelen Nyíregyházán, és továbbra is hosszú távú jövőt tervez a térségben. Dr. Kovács Ferenc polgármester kiemelte, hogy a beruházás támogatja a helyi cégek fejlődését és a fiatalok itthon tartását.
Világkupa bronzérem
Tarjányi István, a Nyíregyházi Sportcentrum kerekesszékes vívója bronzérmet szerzett a cardiffi világkupán, megszilárdítva helyét a világranglistán és közel kerülve a paralimpiai kijutáshoz.
NYSZC az élvonalban
A 2024-es technikumi rangsorban a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium kiemelkedő eredménnyel, 91,80 ponttal a második helyen végzett. Az intézmény kimagasló teljesítménye bizonyítja, hogy az intézmény az ország élvonalába tartozik.
Bővült a Mozdulj Nyíregyháza!
A Mozdulj Nyíregyháza! program 11. évét kezdte, a folyamatos bővítés révén pedig már 24 különböző helyszínen, heti 43 foglalkozás keretében több mint 28-féle mozgásformát kínált a város lakóinak. 2024-ben új helyszínekkel és mozgásformákkal bővült, többek között gyerekeknek szóló Apa-fia box és Kölyök tenisz is szerepel a kínálatban.
Fenntartható fejlődés az ipari parkban
A városvezetés közlése szerint a Nyíregyházi Déli Ipari Park tervezése és kivitelezése ütemezetten halad, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatóságra, környezetvédelemre és a vízbázisok védelmére. A projekt része egy komplex környezetvédelmi monitoring rendszer, amely a talajvizet, szennyvizet, levegőt és csapadékvizet figyeli, biztosítva a fenntartható ipari működést. A 192 milliárd forintos kormányzati támogatás jelentős része a közműinfrastruktúrák fejlesztésére irányul, ami a lakosság számára is előnyös.
Családbarát óvodák
Nyíregyháza három óvodája, az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő, Nyitnikék és Gyöngyszem Tagintézményei „Családbarát Köznevelési Intézmény” címet kaptak a Pedagógus Expo rendezvényen. Az elismerés a családokkal való szoros együttműködést és a családcentrikus programokat díjazza.
Átadták a Honvéd utcai bölcsődét
A Honvéd utcán egy új, 36 férőhelyes önkormányzati bölcsődét alakítottak ki, amely a városvezetés célja szerint javítja az ellátáshoz való hozzáférést és támogatja a szülők munkába való visszatérését. A közel 600 millió forintos beruházás révén a felújított épület három csoportszobával és modern szolgáltatásokkal bővült, míg az udvaron játszótér és napelemek is épültek.
Bölcsőde alapkőletétele
Újabb bölcsőde alapkövét rakták le, ezúttal Nyíregyháza-Oroson. Az új, 48 férőhelyes bölcsődét a Nyíregyházi Egyházmegye építi, melynek célja a gyermekjóléti ellátás javítása és hitbéli nevelés biztosítása.
FIRST LEGO League
A Nyíregyházi Egyetemen megrendezték a FIRST LEGO League regionális fordulóját, amelyen tíz csapat versenyzett a természettudományok és robotika területén. A verseny során a diákok saját innovációs projektjeiket mutatták be és legórobotokkal versenyeztek a kijelölt pályán. A legjobban teljesítő csapatok továbbjutottak a budapesti nemzeti döntőbe, majd a nemzetközi versenyekre, többek között Houstonba és Brazíliába.
Újabb bánkis siker
A Bánki Robot Team tagjai, Zsigó Zsolt és Prill Gábor kiemelkedő sikert értek el a Tajvani Nemzetközi Tudományos Vásáron, ahol az általuk fejlesztett HandExo és Wibrazz projektek ezüst- és bronzérmet nyertek. A HandExo a sztrókos betegek rehabilitációját segíti, míg a Wibrazz a hallássérültek életét könnyíti meg.
Energetikai fejlesztés az ipari parkban
A tervezett ütemben halad a Nyíregyházi Ipari Park villamosenergia-ellátásának fejlesztése. A munkálatok között szerepel új alállomás, több mint 30 km hosszú nagyfeszültségű távvezeték és kábelek kiépítése. A fejlesztések célja, hogy az ipari park számára biztosítják a szükséges villamosenergia-ellátást, miközben növelik a környező területek áramellátásának biztonságát. A munkálatok 2025 végére befejeződnek.
Kétszeres Marketing Gyémánt díjas az ÉAK
Az ÉAK Nonprofit Kft. második alkalommal nyerte el a Marketing Gyémánt Díjat a „Társadalmi célú kampány” kategóriában, a „Karácsonyfáért ajándék – Ültess egy karácsonyfát” című pályamunkájával. Az országos elismerést kapott akciót Nyíregyháza környezetvédelmi alapja és a NYÍRVV Nonprofit Kft. támogatta.
Rekordösszegű költségvetés
Nyíregyháza közgyűlése elfogadta a város 2024. évi, rekordösszegű költségvetését, amely meghaladja a 145 milliárd forintot. A városnak nincs hiteltartozása, a következő öt évben pedig 20 milliárd forint saját bevételt fordíthat fejlesztésekre.
Infrastruktúra-fejlesztés az ipari parkban
Aláírták a Nyíregyházi Déli Ipari Park fejlesztésének kivitelezői szerződéseit, amelyek a földmunkák, út- és közműépítés feladatait tartalmazzák. A projekt részeként 14 km közutat, 10 km kerékpárutat, 11 km szennyvízvezetéket, valamint elektromos és vízhálózatot építenek, emellett bővítik a közvilágítást és kiépítik a csapadékvíz-elvezetést.
Bővít az MCE Nyíregyháza Kft.
Az osztrák székhelyű MCE cég nyíregyházi leányvállalata, az MCE Nyíregyháza Kft. bejelentette, hogy új telephelyet épít a Nyíregyházi Déli Ipari Parkban, ahol 2025-ben zöldberuházásba kezd. A beruházás értéke 40–50 millió euró, és várhatóan 2025 végére befejeződik, 60–100 munkahelyet teremtve.
Együttműködés az egyetem és a szakképzési centrum között
Együttműködést írt alá a Nyíregyházi Egyetem és a Nyíregyházi Szakképzési Centrum, amelynek értelmében óvodai nevelő és turizmus-vendéglátás ágazatban indul okleveles technikusképzés a következő tanévben, célul tűzve a jól képzett munkaerő biztosítását és a szakképzés-felsőoktatás kapcsolatának erősítését.
Sikeres böllérfesztivál
A VI. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XXII. Nemzetközi Böllérverseny idén is nagy népszerűségnek örvendett, több mint 23 ezer látogatóval, amelyen 20 csapat versenyzett 14 kategóriában. A legfinomabb ételeket a zsűri és a közönség is díjazta, beleértve a legjobb böllért és a legjobb leveseket. A néptáncosok, a busók és a gasztronómiai élmények mellett külföldi csapatok – például az ipari parkban fejlesztő dél-koreai W-Scope Hungary – is bemutatta saját ételkülönlegességeiket.
Átadták a nyírszőlősi bölcsődét
Átadták a 11. önkormányzati bölcsődét Nyírszőlősön. A Szőlőszem Bölcsőde 12 férőhellyel indult, és azonnal telt házas lett. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott, a városban egyre nagyobb igény mutatkozik a családbarát fejlesztésekre, így a bölcsődeépítések és -bővítések a jövőben is folytatódnak.
Adomány a gyepmesteri telepnek
A PCAS Állatmentő Egyesület 10 kutyaházat adományozott a Nyíregyházi Gyepmesteri Telepnek, hogy a kutyák a hidegebb hónapokban is megfelelő menedéket kapjanak. A telep kiemelten figyel a kutyák egészségére és jólétére, és altatás helyett örökbefogadást biztosít számukra. Így minden kutyának esélyt adnak a boldogabb életre.
Beruházásösztönzési díj a városnak
Újabb beruházásösztönzési díj került Nyíregyházára, ugyanis az év állandó újrabefektetője díjat vehette át a LEGO Manufacturing Kft. A nyíregyházi LEGO gyár a világ 2. legnagyobbja, és a térség egyik legnagyobb munkáltatója.
Látópont Cím a kulturális központnak
A Váci Mihály Kulturális Központ elnyerte a Látópont Címet, mely elismeri innovatív munkáját és eredményeit, valamint segíti kapcsolati hálójuk építését. A díj elnyerésével az intézmény tagjává vált a kultúrával foglalkozó szakembereket összefogó Látóút Hálózatnak is.
Időseknek indult digitális képzés
Az Idősügyi Tanács és az önkormányzat együttműködése révén elindultak a Tudatos Internethasználat Szépkorúaknak című foglalkozások a Digitális Tudásközpontban, amelyek keretében az idősek a számítógép és az internet használatát sajátíthatják el. A kiscsoportos, gyakorlatorientált alkalmak célja, hogy segítsenek a résztvevőknek eligazodni a digitális világban.
5 új érték a települési értéktárban
A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság 5 új értékkel bővítette az értéktárat, a város ezzel összesen 68 nemzeti értéket számlál. Az új értékek között szerepel az utolsó volt magyar hadifogoly, Toma András életútja, Burger István emlékezete, Németh József táncdalénekes zenei életműve, a Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola épülete, valamint az 50. jubileumát ünneplő Jósavárosi Napok rendezvény.
Szupermenza a kertvárosban
A Zelk és Kodály után a kertvárosi iskolában is szupermenzát alakítottak ki. Ezentúl ebben az intézményben is megújult konyha és korszerű technológia biztosítja a diákok számára az egészséges és változatos étkezést friss alapanyagokból.
Átadták a nyomásfokozót
Megtörtént a Debreceni út–Simai út–Tünde utca kereszteződésében kialakított nyomásfokozó műszaki átadás-átvételi eljárása. A fejlesztés nemcsak az ipari park számára jelent előnyt, hanem közel 12 000 ember számára biztosít kedvezőbb nyomásszintet.
Jelentős közlekedési infrastruktúra-fejlesztés
A városvezetés folytatja a 2013-ban indított útépítési programját, amelynek keretében 29 helyszínen járdafelújítási, 22 helyszínen pedig útrekonstrukciós munkálatok zajlanak. A fejlesztések célja a közlekedési infrastruktúra javítása és a város biztonságosabbá, kényelmesebbé tétele.
„Kutyázz Nyíregyháza!”
Nyíregyháza önkormányzata ingyenes engedelmességi kutyasulit szervezett a „Kutyázz Nyíregyháza!” program keretében, 6 városi kutyafuttatóban. A program célja, hogy segítse a kutyák és gazdáik közös együttélését, valamint erősítse a felelős állattartás kultúráját.
(Folytatjuk.)