Milliárdot érő ezüst a múzeumban
Fejedelmeink mesés kincsei címmel nyílt kiállítás a Jósa András Múzeumban, mely november 30-áig látogatható. A Magyar Nemzeti Múzeumban összeállított anyag a budapesti bemutatót követően vándorkiállításra indult. Székesfehérvár után a második helyszín Nyíregyháza. (Megjelent a Nyíregyházi Napló szeptember 1-jei számában)

Öt és fél kiló ezüst a Jósa András Múzeumban. Szorozhatnánk tovább a tallért napi árfolyammal, számíthatnánk annak mai vásárlóértékét. A 875 ezrelékes tallér a fizetési hierarchia csúcsán állt, s egy tallér árából már végig lehetett mulatni egy éjszakát – így számol dr. Ulrich Attila történész, alpolgármester. Mennyiért lehetett borjút vagy házacskát venni? Semmi értelme a számítgatásoknak, hiszen a kiállításnak nemcsak az 1,1 milliárdos kincs az értéke, hanem az a történelmi tabló is, mely ezüstbe vésett portrén mutatja korának uralkodóját, címerét, utal a gazdasági és politikai környezetre, a hadi állapotokra és fegyvertörténetre.

 

Különleges kiállítás

 

Kétségkívül, e pillanatban ennek a teremnek a legmagasabb a négyzetméterára szerte a városban. Ennek megfelelően, a legmagasabb védelmet is élvezi, hasonlóan az újfehértói aranykincset bemutató trezorhoz. A Magyar Nemzeti Bank 100 millió eurós keretéből finanszírozott Értéktár program egy eleme az erdélyi származású műbútorasztalos nagyapától, annak fiától és unokájától való, Törő-féle éremgyűjtemény, melyet a bank a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezett letétbe, hiszen itt történik az anyag feldolgozása és bemutatása. A 220 erdélyi fejedelmi tallér darabonként 28 és fél grammnyi, általában 4 centiméteres átmérőjű ezüstpénz. Az első erdélyi fejedelem, II. János Zsigmond, 1562-ben Nagyszebenben veretett ezüst tallérjaitól, az 1690-ben elhunyt utolsó erdélyi fejedelemig, Apafi Mihályig, 13 uralkodó kincseit, pénzeit mutatja a kollekció, mely Nyíregyházán tartalmaz még aranypénzt, az érmek és pénzek készítéséhez használt verőtőt, és fegyvereket a 16–17. századból.

– Mérföldkő a vándorkiállítás történetében – tájékoztatott dr. Tóth Csaba, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa, numizmatikus –, hogy idén nyáron egy kötetet jelentetett meg az MNB kiadásában, mely tartalmazza a teljes tallérgyűjtemény katalógusát, méretarányos fotókkal, leírásokkal, illetve egy függelékben több tanulmány is olvasható.
A Jósa András Múzeumban múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, tablókon, diorámán mutatják be az erdélyi fejedelmek közel 150 éves uralkodásának történetét, s tudatosítják, hogy az Erdélyi Fejedelemség mindig a magyar nemzet szerves részét alkotta.

– A nyíregyházi kiállítás után Szombathelyre, Szegedre, Pécsre és Egerbe utazik az anyag – utalt a jövőre a kiállítás kurátora. (Részletek a Nyíregyházi Televízió Alkotás utca című műsorában.)

(Szerző: Matyasovszki Edit)