Motorosok biztonsága

A nyár a motorkerékpáros szezont is jelenti, nagy tömegben jelennek meg az utakon, és ezzel együtt a közlekedésbiztonsági veszélyek, kockázatok is jelentősen átalakulnak. Nem vitás, hogy az autósoknak ilyenkor hozzá kell szokni a motorosok látványához, a dinamikus, ugyanakkor méretükben jóval kisebb járművek megjelenéséhez. Hazánkban az ezredforduló óta a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma 85 százalékkal nőtt, több mint 170 ezer. Köztudott, hogy a motorkerékpárosok a közúti közlekedés védtelen képviselői. Baleset esetén ugyanis testüket nem védi acél karosszéria, biztonsági öv, légzsák, vagy más megoldás.

A biztonsági kockázatot növeli, hogy a motorkerékpár észlelhetősége a kisebb méret miatt korlátozottabb, továbbá a kétkerekű jármű közlekedése instabilabb. Az EU-ban elfogadott szakértői álláspont szerint egy motorkerékpáros halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőnek.

 

VEZETÉSTECHNIKA ÉS VÉDŐFELSZERELÉSEK

 

Ma már Nyíregyházán is elérhetőek a vezetéstechnikai továbbképzések, szerepük és fontosságuk megkérdőjelezhetetlen, nem csak a kezdőknek, hanem a rutinos motorkerékpárosoknak is. Szász Károly az Óriáskerék Motoros Egyesület elnöke elmondta, már három éve tartják a kapcsolatot a Safety Hungary Vezetéstechnikai Központtal, időközönként két oktató 11 motorral érkezik hozzájuk és helyben oktatják a motorosokat. Ezt a képzést mindenkinek ajánlja, hiszen azokban az országokban, ahol már korábban bevezették, 30-35 százalékkal csökkent a motoros balesetek száma. Ezeken a továbbképzéseken olyan biztonsági manővereket is elsajátíthatnak a motorosok, mint a hirtelen fékezés, a gyors irányváltás, melyeket a vezetőképző tanfolyamokon nem tanítanak. Magyarországon motorkerékpározás közben a motorkerékpáros bukósisak használata kötelező, a védőruházat viselése ajánlott. A védőruházat nagyon fontos a sérülések megelőzése, illetve súlyosságának csökkentése szempontjából. A legfontosabb a megfelelő szellőzésű, protektorokkal ellátott ruha, motoros csizma és a kesztyű.

Szoboszlai Tibor