Mozgalmas szombaton vannak túl az AQUA SE vízilabdásai

Már 18, 2024

Az ifjúsági (U18) csapat Miskolcon míg a Gyermek III-as (U13) csapat hazai medencében ugrott medencébe az Észak-keleti Területi Bajnokságban.

Észak-keleti Gyermek III-as bajnokság:

Szombaton hazai medencében két nehéz mérkőzés várt az AQUA SE U13-as vízipóló csapatára, az Észak-keleti vízilabda bajnokság felső házában. A nyíregyháziak ezúttal a listavezető DIGI-Eger és a tabella második PannErgy-MVLC-Miskolc ellen mérték össze tudásukat. Két színvonalas mérkőzésen szenvedett vereséget az AQUA. Mindkét mérkőzésre az esélytelenek nyugalmával készülhettünk. Első mérkőzésünkön a miskolciak hozták a számukra kötelezőt, pedig az elején úgy látszott, hogy meglepetés is születhet. Jól kezdtük az összecsapást, de később kiderült, hogy a mezőny két kiemelkedően legjobb játékosa sajnos nem nálunk játszik. Az ellenfél kapusa és centere ezen a meccsen megoldhatatlan feladat elé állította játékosainkat. Második ellenfelünk a DIGI-Eger volt. Szoros első negyed után, a másodikban kicsit elléptek az egriek, de a harmadik negyedben kiváló védekezéssel, és két lőtt góllal feljöttünk 5-4-re. Az utolsó negyedben nagy izgalmak közepette alakult ki a 7-4-es végeredmény. Megvolt az esély a győzelemre, de fontos pillanatokban rossz döntéseket hoztunk. Gratulálok a csapatnak! – mondta Éder Zsolt az AQUA SE gyermek III-as csapatának edzője

Eredmények:

PannErgy-MVLC-Miskolc – AQUA SE Nyíregyháza 14 – 6 (3-1, 5-2, 3-1, 3-2)

Góllövők: Muri N., Potor V., Blazsán Á., Lőrincz B., Nemes B., Koi Sz.


DIGI-Eger – AQUA SE Nyíregyháza 7 – 4 (2-1, 3-1, 0-2, 2-0)

Góllövők: Potor V. 2, Lőrincz Zs., Bíró D.,

Észak-Keleti Ifjúsági Bajnokság:

Az AQUA SE ifjúsági csapata a Miskolcon rendezett fordulóval lejátszotta utolsó alapszakasz mérkőzését az Észak-keleti bajnokságban. A forduló sajátossága az volt, hogy kettő miskolci csapat ellen ugrottak medencébe Hatvani Péter tanítványai. Az egyetemi MEAFC csapata ellen 12-8-ra, míg az MVLC csapata ellen 11-9-re sikerült megnyerni mérkőzésüket a nyíregyházi vízilabdásoknak.

- Szép sikert könyvelhettünk el a fordulóban, hiszen elvettük az MVLC veretlenségét a bajnokságban. Voltak mindkettő oldalon hiányzók, de így is tudtunk egy pörgős és szoros mérkőzés játszani, amelynek nagyon örülök. Ezt a mentalitást és elszántságot szeretném látni a jövőben az országos bajnokságban is. Voltak szép megmozdulások és fegyelmezetten, okosan tudtunk védekezni. Gratulálok a srácoknak. Folytatás vasárnap az országos fordulóban a Komjádi uszodában Budapesten– mondta Hatvani Péter az AQUA SE ifjúsági csapatának vízilabda szakedzője

Eredmények:

AQUA SE Nyíregyháza – MEAFC 12-8 (3-1,5-1,2-3,2-3)

Gólszerők: Székely Á. 5, Éder- Pavolek D. 5, Virág Be, Radóczi B.

PannErgy- MVLC- Miskolc – AQUA SE Nyíregyháza 9-11 (3-2,2-3,2-3,2-3)

Gólszerzők: Székely Á. 4, Radóczi B. 3, Éder-Pavolek D. 2, Galambvári G., Virág Bo.

Előző hír
Fontos információ, ha vonattal utazik!
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink