Mutassunk példát az országnak Nyíregyházán egy hazugság és gyűlölködés nélküli kampánnyal

Az a mód, hogy egy ember több pártot is ajánlhat jelöltnek, csak arra szolgál, hogy az ellenzéki oldalon minél többen legyenek – mondta Csabai Lászlóné hétfői sajtótájékoztatóján.


Az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje jelezte, hogy a 2018-as választásra több, mint 50 párt jelentkezett be, melyek nagy többségének meglátása szerint sem tagsága, sem elérhetősége, sem programja nincs. Csabainé azt állítja, ez csak azt szolgálja, hogy megzavarja a választópolgárokat a szavazásnál, illetve egy részük pénzszerzési lehetőséget lát a választásban. A szocialista jelölt szerint azt is meg kellene változtatni, hogy azok a szakemberek, akik nem akarnak teljesen kiesni négy évig a szakmájukból, amíg országgyűlési képviselőként dolgoznak, ne legyenek kizárva a jelölés lehetőségéből. Végül csakúgy, mint korábban a Fidesz és Jobbik, ő is megfogalmazta a tiszta kampány utáni vágyát.

Csabai Lászlóné országgyűlési képviselőjelölt (1.sz VK, MSZP-P) elmondta:

Most szeretnénk felszólítani valamennyi pártot, hogy őrizzük meg a választás tisztaságát. Én azt tudom mondani, hogy Nyíregyházán még eddig viszonylag normális viszonyok voltak. Jó lenne, hogyha példát mutatnánk az országnak, és a következő négy hétben is hazugság és személyes gyűlölködéstől mentes kampányt lehetne Nyíregyházán folytatni.