Múzeumok Éjszakája – Idén a pénztörténet kerül a középpontba a Kállay Gyűjteményben
Minden a pénz körül forog címmel rendezik június 22-én a Múzeumok Éjszakáját a Kállay-házban. A gyűjtemény kapui 16 órától nyitnak és egészen késő estig színes programokkal és rendhagyó tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, ahogy a korábbi években, így idén is minden korosztályra gondolnak a szervezők, június 14-én pedig A Kossuth-bankótól a forintig címmel nyílik időszaki kiállításuk, így ez adja majd a rendezvény vezérfonalát.
Idén június 22-én a Kállay-ház különleges eseménnyel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája alkalmából, Minden a pénz körül forog címmel. A kapuk délután 16 órakor nyitnak, és egészen késő estig várják a látogatókat színes programokkal és rendhagyó tárlatvezetéssel. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezők idén is nagy figyelmet fordítanak minden korcsoportra. A gyerekektől kezdve az idősebb korosztályig mindenki találhat számára tetsző programot.
„Az elmúlt évek során a Múzeumok Éjszakája már hagyományosan családi programmá vált számunkra, így minden korosztályt igyekszünk megszólítani. Június 14-én egy pénztörténeti kiállítást nyitunk meg, és tulajdonképpen ez adta az apropóját annak, hogy az idei rendezvényünk központi témája a pénz legyen. Ennek megfelelően olyan témát és fellépőket választottunk, akik ebben a témában jártasok. Színes programkínálattal készülünk, hogy mindenki találjon kedvére valót. A gyermekek számára Vidám Katica gyermekzenés műsora és egy játszóudvar biztosítja a szórakozást. A felnőttek pedig a Dumaszínház előadásain nevethetnek. Az esemény célja, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas időtöltést nyújtson” – mondta el Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény gyűjteményvezetője.
Dohanics László hozzátette, a rendezvényen Fülöp Viktor és az Y2K tánccsoport is fellépnek, többek között a Nagy pénzrablás című film betétdalára, a Ciao Bellára. Emellett rendőrségi bemutatók, helyszínelők és különféle előadások is várják az érdeklődőket. A meghívott vendég Ambrus Attila keramikus lesz, aki egy talkshow jellegű beszélgetésben vesz részt, megosztva tapasztalatait a kerámiázásról, a sajtótájékoztatón pedig az is kiderült, hogy tombolaajándékot is felajánlott az estére.
„A Múzeumok Éjszakája egy jelentős esemény, amely már több évtizede jelen van Magyarországon. Minden évben igyekszik valami újat nyújtani a látogatóknak, olyasmit, amit korábban még nem láthattak. Mivel az emberek élete szorosan összefügg a pénzzel, hiszen a pénz mai fizetőeszközként meghatározza mindennapjainkat, ezért az idei rendezvényünk központi témája is a pénz lesz. A látogatók megtekinthetik majd, milyen eszközökkel fizettek elődeink, és megismerhetik ezek valódi és művészi értékét is. A Múzeumok Éjszakája könnyed, szórakoztató programot kínál, amely nem a tudományról szól, hanem a kikapcsolódásról és a közös élményekről. Legyen szó gyerekekről, fiatalokról vagy idősebbekről, minden korosztály találhat kedvére való programot. Célunk, hogy mindenki jól érezze magát, és egy tartalmas, emlékezetes estét töltsön el nálunk” – részletezte dr. Ulrich Attila alpolgármester.
Az ország legnagyobb kulturális rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, idén június 22-én, szombaton lesz, immár huszonkettedik alkalommal. A kiállítóterek és gyűjtemények koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét – így lesz ez Nyíregyházán is. A Kállay Gyűjteményben a fő eseményhez kapcsolódva június 14-én nyílik meg A Kossuth-bankótól a forintig című időszaki kiállítás, amely a magyar pénztörténet izgalmas világába kalauzolja el a látogatókat, ez adja majd a Múzeumok Éjszakájának vezérfonalát is.
„A Kállay család története és a Magyar Nemzeti Bank története szorosan összefonódik, hiszen Kállay Tibor a Bethlen-kormány pénzügyminisztere volt. Az ő minisztersége alatt kezdődött el a Magyar Nemzeti Bank megalakulása. Tavaly a Kállay Gyűjtemény munkatársai megkeresték a Magyar Pénzmúzeumot és Látogatóközpontot, hogy a Nemzeti Bank 100 éves évfordulója alkalmából szeretnének egy kiállítást rendezni. Ehhez mi is hozzájárultunk különféle anyagokkal, amelyek az 1848–49-es forradalom és szabadságharctól egészen az 1946-ban bevezetett és napjainkban is használatos forintig terjednek. A kiállításon a látogatók nemcsak bankjegyeket és érméket láthatnak, hanem a Nemzeti Bank különleges eszközeiből is bemutatunk öt darab verőtövet. Kettő esetében az elkészült pénzérme is megtekinthető lesz. Ez a tárlat különleges betekintést nyújt a pénz történetébe és a Nemzeti Bank múltjába, így minden érdeklődő számára izgalmas és tanulságos élményt kínál” – részletezte Pelőcz Judit, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont muzeológusa.
A pénztörténeti kiállítás, amely a Múzeumok Éjszakájának előfutára lesz, már június 14-től várja a látogatókat. A sajtótájékoztatón Dohanics László gyűjteményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei esztendőben a jótékonyság is fontos szerepet kap majd. Ahogy fogalmazott, a gyűjtemény alapítója, Kállay Kristóf a Máltai Lovagrend tagja volt, a Lovagok pedig segítették az elesetteket. Ezért a Kállay Gyűjtemény a Múzeumok Éjszakáján egy együttműködő adományurnát fog kihelyezni egészen az év végéig. Az összegyűjtött összeget a 4 éves Micskó Benjamin terápiájára gyűjtik, akinél Duchenne-féle izomsorvadást diagnosztizáltak az orvosok.