Nagy Sándor: Csodálatos kollégákkal dolgozhatok együtt Nyíregyházán

Július végén Nyíregyházán szerepel a Pletykafészek című Neil Simon-darab, melynek egyik szereplője és rendezője is a Jászai-díjas Nagy Sándor, akit a nyíregyházi közönség már jól ismerhet számos kiváló alakítás és fellépés révén.

– Hogyan birkózol meg közreműködő és rendező kettős feladatával?

– Ez egy nagyon speciális helyzet, de annyiban könnyebb most a helyzetem, hogy egy bepróbált darabról van szó, melynek megvan már a maga élete. A nyíregyházi előadásnak mindenképpen jót fog tenni, hogy két nappal korábban Veresegyházán, a Mézesvölgyi Nyáron fogjuk játszani, így az itteni közönség már egy „mozgásban lévő” előadást lát majd, ezért most sokkal nyugodtabb vagyok. Igazából a veresegyházi fellépés előtt kell összekapnunk magunkat, visszahozni a darabot. Amikor játszom az általam rendezett előadásban, természetesen az átlagosnál aktívabb résztvevője vagyok, de még olyankor is, amikor nem vagyok színpadon vagy jelenetben, járkálok a takarásban, figyelem a többieket, szóval, testközelből tudok jelen lenni, együtt lélegezni a produkcióval.

– Szerinted mitől olyan időtállóak Neil Simon vígjátékai, miért kedveli őket a közönség?

– Többször játszottam már Neil Simon-darabban, és nagyon szeretem azt a jellegzetes humort, amit képvisel, ami a Pletykafészek alkotóeleme is. Szerettem volna különleges stílust és ritmust adni az előadásnak; egy vígjátékban amúgy is lényegi szempont a ritmus, a jó, feszes tempó az, ami igazán el tud „durrantani” egy előadást. Mi adtunk egy kissé elrajzolt stílust a produkciónak, miközben a realitást is hagytuk érvényesülni. Egyfajta játékszabály ez: az előadás elején lefektetjük ezt a rendszert, a néző megszokja, elfogadja, és utána már semmit nem talál furcsának, természetesen tud haladni a produkcióval.

– A Legénybúcsú előadás színrevitelével hasonlóképp kettős feladatot vállaltál, hiszen a játékszíni ősbemutató egyik főszereplője vagy, Nyíregyházán pedig te állítod színpadra a darabot. Nyilván kívülről-belülről ismered már...

– Egyrészt van az úgynevezett „közlekedésrendészeti kérdés”, amit másképpen térképészetnek is hívunk, vagy­is annak a pontos felépítése, honnan hová megyünk, mikor állunk fel, mikor ülünk le, ezt kell nagyon pontosan rögzíteni; de ami itt igazán fontos, az a színészek személyisége, amire ez az előadás különösen épít, Nyíregyházán pedig csodálatos kollégákkal dolgozhattam-dolgozhatok együtt, Illyés Ákostól kezdve Dézsi Darinkán át Gulácsi Tamásig, akik mind új impulzust, friss lendületet adtak a darabnak. Remek színészek vannak Nyíregyházán, valóban – ezért is éreztem fontosnak azt a kezdeményezést, hogy majdan „összevegyítsük” a játékszíni előadás szereplőit a nyíregyháziakkal, igenis fontos, hogy Pesten is megismerhessék, milyen nagyszerű művészekben bővelkedik az itteni társulat. Jó példa erre Horváth Viktor, aki egy kis szerepben, a londiner figurájában tudott egészen nagyot alakítani.

– Jelenleg mire készülsz, milyen feladataid lesznek még a nyáron?

– Éppen egy bemutató előtt állok most, a szegedi Jézus Krisztus Szupersztárban alakítom Heródes szerepét. Majd még a nyáron próbálom az Ady szerelmei: Elfogyni az ölelésben című Nyáry Krisztián-darabot, Horgas Ádám rendezésében, melynek streamelt bemutatója októberben várható. Kisvárdán idén lesz harmincéves a DoktoRock Színtársulat, ennek alkalmából lesz augusztus elején egy gála, amelyet én fogok rendezni. Ősszel pedig a Hatszín Teátrumban vár rám egy próbafolyamat, a Körfrász darab Simon Kornél rendezésében, melynek összes szerepét ketten játsszuk Földes Eszter kolléganőmmel. És itt van a nyíregyházi Legénybúcsú is, mely már alig várja, hogy közönség előtt is megmérethesse magát. Szóval, terv az rengeteg van, de hogy végül mi fog ebből megvalósulni, azt az elmúlt bő egy év ismeretében nehéz megjósolni.

(Szerző: Sediánszky Nóra; Fotó: Csutkai Csaba)