Ne dőljünk be az irreálisan olcsó utaknak!

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Törökországra specializálódott utazási iroda valójában annak a Green Travelnek a nyomdokaiba lépett, amelynek tavaly vonták be utazásszervezői engedélyét az előírt összegű vagyoni biztosíték igazolásának hiánya miatt. Bár a társaságnak már tavaly is voltak kinn rekedt utasai, de valahogy még megoldották a hazaszállításukat.

Nyíregyházán van olyan közvetítő utazási iroda, amelyik idén már óvatosan kezelte a most csődbe ment céget.

 

NYÍREGYHÁZIAK IS VANNAK KINN

 

Bicsérdy Rita, a Sky Travel Utazási Iroda tulajdonosa elmondta, ők csak május végétől kezdték el értékesíteni a Green Holidays útjait, hiszen akkor indultak az első gépeik és hazai is hozták az utasokat, akik elégedettek voltak a szolgáltatásaikkal. Jelenleg is van Törökországban nyíregyházi utasok, ők úgy oldották meg a helyzetet, hogy a szállást kifizették maguknak, repülőjegyet intéznek nekik, így kinn töltik a nyaralási idejüket.

 

MEGKEZDŐDÖTT A KÁRTALANÍTÁS

 

A Green Holidays Kft. honlapján azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqua Biztosító Zrt. szolgáltatja. Hétfőn már megkezdődött a Törökországban rekedt utasok kártalanítása. A biztosító szolgáltatása arra vonatkozik, hogy a kényszerű kinn tartózkodás és a hazautazás költségét fedezik, illetve a meghiúsult utazás számlával igazolt költségét részben, vagy egészben megtérítik. Persze csak a vállalt limiten belül, az utazási irodának 500 millió forintos fedezete volt.

 

AZ OLCSÓ UTAK GYANÚSAK LEHETNEK

 

Az eset kapcsán az irreálisan olcsó utak veszélyeire figyelmeztetett a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. Példaként említették, hogy a Green Holidays egyhetes, törökországi ötcsillagos szállodába hirdetett repülős utat egy balatoni négycsillagos szálloda három éjszakás félpanziós áráért. Ezért azt javasolják, a vakációra készülők legyenek körültekintőek, hiszen a hasonló, mélyen az önköltségi ár alatti részvételi díjú, és több héttel vagy hónappal az utazás előtt kínált utak gyanúsak lehetnek.

Szoboszlai Tibor
Fotó: internet