Nem állt le a bankkártyás jós

A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon 2015. július 29-én egy pénzintézet feljelentését követően csalás bűntett elkövetése miatt indult nyomozás, akkor még ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető egy közösségi portálon magát egy ismert jósnőnek kiadva vette fel a kapcsolatot többekkel. Azt állította, hogy „pénzmágiát” végez, amihez a sértettek bankkártyaadatait kérte el. Az így megszerzett adatokkal mobiltelefon-egyenlegét töltötte fel, amivel aztán internetes fogadásokat kötött és online szerencsejátékot játszott. A „mágia” idejére az elkövető a sértettekkel mobiltelefonjaikat is kikapcsoltatta, így nem kaphattak sms-értesítést az illetéktelen bankszámlaműveletekről.

A nyomozás során azonosított, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Lajos 30 éves sényői lakost szeptember 1-jén lakása közelében elfogták, majd kihallgatták a nyíregyházi rendőrök. Az egészségi állapota miatt szabadlábon védekező férfi azonban a nyomozás adatai szerint ezt követően sem hagyott fel a csalásokkal. A rendőrség tudomása szerint a gyanúsított az egész ország területéről összesen 56 bankkártya adatait megszerezve mintegy 4,6 millió forinthoz jutott hozzá törvénytelenül. A csaló ennél több embernél próbálkozott, de nem mindenkit sikerült átvernie. Számos sértett még nem tett feljelentést, az ő azonosításuk is folyamatban van.

K. Lajost a Nyíregyházi Rendőrkapitányság 2015. október 9-én ismét előállította, a bíróság pedig még aznap elrendelte előzetes letartóztatását, amit egy egészségügyi intézetben hajtanak végre.