Nyári Egyetem – Két hétig ismerkednek a magyar nyelvvel és kultúrával a külföldi hallgatók

Júl 8, 2024

Elkezdődött a kéthetes Nyári Egyetem Nyíregyházán. Idén Olaszországból, Észtországból, az Egyesült Királyságból, Belgiumból és Egyiptomból érkeztek hallgatók, hogy megismerkedjenek a magyar kultúrával és Magyarországgal. A képzést egy szóbeli vizsga és írásbeli teszt zárja, a követelményeket teljesítő diákok pedig megkapják a Nyíregyházi Egyetem tanúsítványát.

A Nyíregyházi Egyetem vezetése köszöntötte a külföldi diákokat a Nyári Egyetem hivatalos megnyitóünnepségén. Összesen öt országból érkeztek idén hallgatók, hogy a következő két hétben előadásokon, kulturális programokon ismerjék meg a magyar nyelvet, térségünket és kultúránkat.

Szeretettel köszöntünk mindenkit, akik megérkeztek ide, a Nyári Egyetemünkre. Azt kívánom, hogy nagyon jól érezzék magukat ebben a gyönyörű campusban és ebben a gyönyörű városban, életre szóló élményekkel térjenek majd haza Nyíregyházáról”Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár magyar nyelven köszöntötte a hallgatókat, miután néhányan már ismerik a nyelvet.

Nyári Egyetem a gyakorlatban

A magyar mint idegen nyelv kurzuscsoportokat, valamint a kulturális programokat a Nyíregyházi Egyetem oktatói: Nagyné dr. Schmelczer Erika, Véghseőné Cseh Erzsébet, valamint dr. Kiss Kálmán vezetik. A pályázókat három csoportra bontották, a hallgatók élményalapú oktatáson vesznek részt a következő két hétben.

A pályázási folyamat utolsó elemeként megkaptuk az adatait azoknak a hallgatóknak, akik a Nyíregyházi Egyetemre adták be a pályázatukat. Velük felvettük a kapcsolatot, online készítettünk egy kis interjút és ez alapján állapítottuk meg, hogy van, aki még egyáltalán nem tanult, de rettenetesen kíváncsi a magyar nyelv és kultúra iránt, őket a kezdő csoportba tettük. Van, aki külföldi egyetemista és a hazájában tanul magyar nyelvet lektori órákon, mert hungarológia szakos, őt a tudás alapján a középső csoportba tettük. Van három olyan hallgató is, akik nem először vannak Magyarországon, szerelmesei a magyar nyelvnek és a kultúrának, őket a haladó csoportba tettük. A tanulás úgy néz ki, hogy minden nap hat órában fogjuk bemutatni a magyar nyelv megfelelő szintű ismeretanyagát, utána pedig természetesen ezekhez az anyagokhoz is kapcsolódva, mindent, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében specifikus. Szinte alig hagyunk időt arra, hogy szabadidő legyen, mert a szabadidő is szervezett, mindent szeretnénk megmutatni, ami ebbe a kettő hétbe belefér” – nyilatkozta dr. Kiss Kálmán, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai tanára, a magyar mint idegen nyelv képzés felelőse.

Érdeklődő külföldi hallgatók

A magyar nyelvről csak nagyon gyakorlatiasan fognak tanulni, a kezdő csoportban például a köszönéssel kezdenek majd. Van viszont olyan hallgató is a haladó csoportban, aki már hosszú évek óta tanul magyarul. Silvia Olaszországból érkezett és sokadjára jár Magyarországon.

Már régen elkezdtem magyarul tanulni, először 1999-ben, amikor itt, Magyarországon volt a teljes napfogyatkozás és nagyon kíváncsi voltam a napfogyatkozásra, plusz tudtam, hogy a magyar nyelv olyan mint egy sziget Európában. Semmit nem tudtam róla, de kíváncsiságból elkezdtem magyarul tanulni, mert azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet, hogy a magyarok értik egymást egy ilyen furcsa nyelven. Nagyon tetszett a nyelv, az ország, a nép, ezért rendszeresen jövök vissza” – mondta Silvia Canavero.

Fontos, hogy megismerjenek minket”

Bár a nagy magyar egyetemekhez képest valamennyivel később indult el a nemzetköziesítés itt, Nyíregyházán, de az intézmény nem szeretne izolálódni, ahogy dr. Szabó György rektor fogalmazott: fontos, hogy megmutassák magukat a világnak és a világ is megismerje a Nyíregyházi Egyetemet.

A Nyári Egyetem lényege, hogy megismerkedjenek az ezeréves magyar kultúrával, a történelemmel, a nyelv kapcsán valamilyen érzékenyítés történjen arra vonatkozóan, hogy bár ez egy komplikált, de megtanulható nyelv. Ha egy adott kultúrát meg akarsz ismerni, akkor elkerülhetetlen, hogy annak a nyelvnek a logikáját és alapjait ne sajátítsd el. Ami a nehézség, hogy két hét alatt csodát nem lehet tenni, a Nyíregyházi Egyetem kiváló kollégák segítségével érzékenyíti a hallgatókat, megmutatja a régió, a város kulturális, természeti csodáit. A gasztronómia vagy a zene egy jó példa arra, hogy nyelvek nélkül is viszonylag jól működik egy másik kultúra megismerése. Ez egy nagyon gazdag program” – tette hozzá a rektor.

Akkreditált képzés

A Nyíregyházi Egyetem második alkalommal szervezte meg a Nyári Egyetemet, a hallgatók idén Egyiptomból, Olaszországból, Észtországból, Belgiumból és az Egyesült Királyságból érkeztek. Az akkreditált képzés mellé tankönyveket is kaptak, a kurzus végén a sikeres szóbeli vizsgát és írásbeli tesztet követően pedig megkapják a Nyíregyházi Egyetem tanúsítványát.

Kapcsolódó galéria

Nyári Egyetem 2024 megnyitó

Előző hír
Ugye nem felejtették el? Közel egy kilométeres szakaszon lezárják a Nagykálló-Butyka összekötő...
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink