(Fotók: Trifonov Éva)

Nyílt nap – Ötödik alkalommal várták a jövő pilótáit a Nyíregyházi Repülőtéren

Jan 27, 2025

Óriási érdeklődés mellett szervezte meg már ötödik alkalommal nyílt napját a Tréner Kft. A Nyíregyházi Repülőtéren, szombaton várták a jövő pilótáit, akik megismerhették a képzés részleteit, bejárták a modern gépparkot, valamint a szimulátorokat is kipróbálhatták. A nyíregyházi pilótaképzés egyedülálló múltra tekint vissza, az elmúlt évtizedekben már több mint ezer pilóta alapozta meg itt a tudását.

Már jóval kilenc óra előtt hosszú sorban várakoztak az érdeklődők a Tréner Kft. épülete előtt, ezúttal is rengetegen regisztráltak a nyílt napra. Magyarország egyetlen légitársasági partneri kapcsolattal rendelkező pilóta akadémiája már ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit, hogy egy napig minden érdeklődő kérdésére választ adjon és bemutassa a több mint 50 éves szakmai múlttal rendelkező képzésüket.

Interaktív volt most is a nyílt nap

Bár jellemzően fiatalokkal telt meg az épület, de a Tréner Kft. azokat is várja, akik már más szakmában korábban megállták a helyüket és most karrierváltás előtt állnak. A képzések révén akár hobbi, akár kereskedelmi, vagyis hivatásos pilóta is lehet egy-egy jelentkező. A tájékoztató előadások mellett egy igazán egyedülálló lehetőséget is kínál a Nyíregyházi Repülőtér nyílt napja, a szimulátorokat is kipróbálhatják az ide érkezők.

Ez egy Airbus szimulátor, amit a Wizz Air, illetve még sok más légitársaság is használ Európa-szerte. A növendékek az utolsó fázisban ülnek be ebbe a szimulátorba és sajátítják el az abszolút alapokat, amit az ilyen fajta repülésről tudni kell. A jövőben, hogy ha minden jól megy nekik, akkor hasonló repülőgépen fognak további képzéseken részt venni” – nyilatkozta Soós Dávid, a Tréner Kft. oktató pilótája.

Reál érdeklődés és nyelvismeret

Az érdeklődőknek Soós Dávid oktató pilóta mutatta be a szimulátor használatát, ő szintén a Nyíregyházi Egyetem diákja volt, a 49. évfolyamban végzett, így jól ismeri a képzést és azokat a kihívásokat, amivel a jövő hallgatói találkozni fognak.

Én olyan embereknek javaslom ezt a munkát, akik kitartóak, elkötelezettek és mindenekelőtt rendelkeznek azért matematika, fizika és angol háttértudással” – mondta Soós Dávid oktató pilóta.

Felkészült érdeklődők

A Tréner Kft. már ötödik alkalommal hirdette meg a nyílt napot, az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig elmondható, hogy az érdeklődők nagyon felkészültek, jól informáltak a követelmények tekintetében is, így az őket fogadó szakemberekkel valóban hasznos kérdésekről tudnak beszélgetni és egy újabb lépést tenni annak érdekében, hogy ők legyenek a jövő pilótái.

Kapcsolódó galéria

Nyílt nap a Tréner Kft-nél

Előző hír
Télzáró hangverseny a Vikár Sándor Zeneiskolában
Következő hír
Ezüstérmes a Sportcentrum ülőröplabda csapata, négy érem Szentesről

Kapcsolódó híreink