Nyíregyháza felfedezése - Várostörténeti kerékpártúra augusztus 21-én
Várostörténeti kerékpártúra Nyíregyházán (Fotó: Facebook)

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében 2021. augusztus 21-én (szombat) Nyíregyháza felfedezésére indulhatnak az érdeklődők egy izgalmas kerékpártúra keretében.

A túrát elsősorban azoknak ajánlják, akik Nyíregyházára érkeznek, hogy megnézzék Európa egyik legjelentősebb állatparkját, felkeressék a város híres üdülőterületét, Sóstógyógyfürdőt és annak fürdőkomplexumait. Nekik ezúttal azt javasolják, hogy fedezzék fel a várost, annak kulturális és természeti örökségét, emblematikus épületeit, parkjait bringával, egy közel 40 kilométeres túra keretében. De a vezetett túra során garantáltan más oldaláról ismerhetik meg azok is Nyíregyházát, akiknek ez a város az otthonuk.

Gyülekező:
Augusztus 21-én, 10:00-kor Nyíregyházán a Kossuth tér és a Bethlen Gábor utca találkozásánál lévő Turisztikai Információs Központ előtt (postával szemben)

Indulás:
Augusztus 21. (szombat) 10:30

Útvonal:
Nyíregyháza Kossuth tér – Hősök tere – Bessenyei tér – Benczúr tér – Országzászló tér – Luther tér – Nyíregyházi Egyetem és környéke – Sóstógyógyfürdő – Körmendi-tanya – Libabokor – Nyírtura – Nyíregyházi Bujtosi-tavak – Kossuth tér

Szakvezető, túravezető:
Cservenyák Katalin, Dobos Péter

Jelentkezési határidő:
2021. augusztus 20. (12:00 óra) az alábbi elérhetőségeken:

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.
e-mail: tdm@nyiregyhaza.info.hu
telefon: +36 42 310-735
vagy aug. 20-án: 06-30-881-3315
www.nyiregyhaza.info.hu
www.facebook.com/visitnyiregyhaza


Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu


(Forrás: Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.)