Nyíregyházi tigrisek a listán – Kihirdették az amerikai futball válogatott bő keretét!

Menczel Dániel az idei szezonban egyértelműen a támadófal egyik kimagasló tagja és egyben vezéregyénisége volt, de ugyanez igaz Max Nedzelskyre is a védőfal esetében. Mindketten jól teljesítettek posztjukon. Sviatkó Gábor sem ismeretlen a válogatott számára, emellett a szezonban az egyik legjobb puntoló volt az első osztályban.

Verdes Dávid számít újnak a keretben

Az ifjú tight end élete első Hungarian Football League szezonjában remekül teljesített. Biztos kezei vannak és testfelépítése is poszthoz illő. Sok védelemnek okozott már gondot, hiszen elkapás után is rendkívül nehéz volt levinni fizikuma miatt. A végső keretszűkítés augusztus 23. és 26. között lesz Székesfehérváron egy edzőtábor keretében. Amennyiben mind a négy Tigers játékos bekerül, akkor akár két összecsapáson is bizonyíthatnak a nemzeti csapatban. A válogatott ugyanis részt vesz az első Three Nations Cup-on, amin szeptember 23-án Szlovákiával játszik Pozsonyban, majd október 14-én Csehországot fogadja Budapesten.


Dér Vivien