NYÍRTÁVHŐ elszámolás – Ismét melegebb volt a tél, így kevesebbet fűtöttek a fogyasztók

Ismét melegebb volt az időjárás az elmúlt fűtési szezonban a korábbi évhez képest, így a lakossági fogyasztóknál megtakarítás keletkezett. Az elszámolásokat pedig már ki is küldte a NYÍRTÁVHŐ az elmúlt napokban. Az idei évtől egy új változás értelmében lehetőség van arra is, hogy a megtakarításokat jóváírják a következő havi számlákban.

A HungaroMet mérései alapján a 2023/2024-es tél volt a legenyhébb 1901 óta, a középhőmérséklet átlagban 3,7 Celsius-fokkal meghaladta az 1991–2020-as éghajlati normált. Az enyhe időjárásnak köszönhetően kevesebbet fűtöttek a nyíregyháziak is, ez a NYÍRTÁVHŐ elszámolásában is látszik.

Jóváírhatják a megtakarítást

Az elmúlt fűtési idény ismét melegebb volt, mint a korábbi. Majdnem hat fok volt a külső átlaghőmérséklet télen, emiatt a lakossági fogyasztóinknál megtakarítások keletkeztek. A megtakarítás szaldója 70 millió forint, ez abból áll, hogy 110 millió forintot visszaadunk a fogyasztóinknak, ennyi volt igazából a megtakarítás és 40 millió forint túlfogyasztás volt, így a kettőnek a szaldója a 70 millió forint. Az idei évtől egy jogszabályváltozás miatt lehetőségünk van arra, hogy a megtakarításokat jóváírjuk a következő tárgyhavi számlákban. Amennyiben a fogyasztók ezt nem szeretnék, hanem egy összegben kérik a megtakarítást, akkor arra kérjük őket, hogy írásban juttassák ezt el e-mailben a nyirtavho@nyirtavho.hu-ra vagy pedig a Vay Ádám körúton adják le az írásos kérvényt” – nyilatkozta Joó László, a NYÍRTÁVHŐ ügyvezető igazgatója.

A fogyasztókat az elmúlt napokban már értesítették is az esetleges megtakarításokról vagy tartozásokról. Van egy másik elszámolása is a NYÍRTÁVHŐ-nek, ez a használati meleg víz. Megtörténtek a leolvasások, de itt minimális a különbség a már korábban alkalmazott átlagok és a ténylegesen kialakult között, nagyjából négymillió forint. Ezt fogják visszaadni a fogyasztóknak.

Korszerűsítések, karbantartási munkák

A nyári időszakban felújítási, karbantartási munkákat végez a társaság.

A beruházási, felújítási munkákkal végeztünk, a közterületen már csak egy helyen vagyunk egy tervezett munkával, a Pazonyi téren egy használati melegvíz-rendszert rekonstrukció alá vontunk. Körülbelül egy hét és itt végzünk a munkával. Ez nem zavarja sem a gyalogos, sem az autós forgalmat, mert zöldterületen dolgozunk. A karbantartásokkal is végeztünk, várjuk a fűtési időszakot, elvégeztük az összes tervezett munkát. Természetesen előfordulhatnak majd meghibásodások, de igyekszünk erre is odafigyelni, van külön csapatunk, akik ezt folyamatosan figyelik. Várjuk a telet” – tette hozzá Joó László.

A NYÍRTÁVHŐ mintegy 16 ezer lakossági fogyasztót és 1000 közületet, üzletet és intézményi fogyasztót szolgál ki Nyíregyházán.