Olimpia – Kerekasztal-beszélgetést tartottak az MCC nyíregyházi képzési központjában
„Négy Év Alatt a Nap Körül – Egy Olimpiai Ciklus Belülről” címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak az MCC nyíregyházi képzési központjában. A rendezvényen dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője, olimpiai ezüstérmes úszó, Helebrandt Máté, a párizsi olimpián részt vevő hosszútávgyalogló sportoló és Fülöp Ákos sportszakpszichológus osztották meg tapasztalataikat. A beszélgetés során a négyéves olimpiai ciklusok hatásait és kihívásait, valamint a sportolók felkészülésének mentális aspektusait vizsgálták.
A csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amely az év első nyilvános rendezvénye volt az MCC nyíregyházi központjában, elismert szakemberek és sportolók osztották meg tapasztalataikat az olimpiai ciklusok dinamikájáról. A résztvevők között volt dr. Szabó Tünde sportpolitikai szakértő, Fülöp Ákos sportszakpszichológus és Helebrandt Máté hosszútávgyalogló sportoló, aki már 4 olimpia előtti intenzív felkészülést is maga mögött tudhat. Ő is megosztotta tapasztalatait sportolói perspektívából, a nyíregyházi sportoló kiemelte, a négyéves ciklusban való gondolkodás az egyik legnagyobb kihívás, hiszen egy sportoló számára nem csupán az edzések, hanem a mentális felkészülés és a motiváció fenntartása is kulcsfontosságú.
„Amikor elkezdtem sportolni, nem az volt a fő célom, hogy olimpiára jussak, hanem egyszerűen csak szerettem csinálni. Ahogy jöttek az eredmények, egyre inkább láttuk az edzőmmel, hogy talán sikerülhet elérni az olimpiai szereplést, és már akkor is hatalmas álomnak tűnt. Azóta pedig már a negyedik olimpiámon is túl vagyok, és elképesztő visszagondolni, milyen utat jártam be. Természetesen nem könnyű, hiszen egy négyéves olimpiai ciklus végig csinálása rengeteg megterhelést jelent, különösen akkor, amikor az edzések gyakran az utcán zajlanak. Most például itt vagyunk a hideg, havas időjárásban, ami az egyik legnehezebb időszak. De ha egy sportoló mögött ott van egy támogató háttér – legyen az család, egyesület vagy város –, az rengeteget segíthet, és komoly terhet levesz az ember válláról” – fejtette ki Helebrandt Máté hosszútávgyalogló sportoló.
A beszélgetés során dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, olimpiai ezüstérmes úszó rávilágított arra, hogy az olimpiai ciklusok nem csupán a sportolók felkészüléséről szólnak, hanem mélyebb társadalmi és gazdasági vonatkozásai is vannak. Az olimpiai játékok nemcsak a sportágak legjobbjait vonzzák, hanem nemzetek közötti versenyt is jelentenek, amelyben a gazdasági, politikai és társadalmi tényezők ugyan olyan fontos szerepet játszanak, mint maga a verseny.
„Egy sportoló legnagyobb vágya mindig az, hogy olimpián szerepeljen. Bár világbajnokságok és Európa-bajnokságok is fontosak, az olimpiához nem hasonlíthatóak. Részt venni az olimpián, sikereket elérni – ez még nagyobb dolog, és végigkíséri az ember életét, akár edzőként, akár sportolóként. Ugyanez igaz egy nemzetre is: ha egy ország olimpiai rendezést vállal, az nemcsak sportági, hanem nemzetgazdasági szempontból is fantasztikus eredményeket hozhat. Például a 1992-es barcelonai olimpia hatásai máig érződnek: azóta Barcelona világszerte ismert és elismert várossá vált, és a helyiek is úgy tartják, hogy ezt az olimpiának köszönhetik. Nyilván, egy olimpiai rendezéshez számos tényező kell, és a gazdasági hatásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni” – emelte ki dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.
Fülöp Ákos, mint sportszakpszichológus, különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a sportolók mentális felkészítése nem csupán a teljesítménynöveléshez szükséges, hanem a stresszkezeléshez, a versenyek előtti szorongás enyhítéséhez és a hosszú távú motiváció fenntartásához is elengedhetetlen. A beszélgetés végén a résztvevők előre tekintettek, és megvitatták a Los Angeles-i olimpia előtt álló kihívásokat. Az esemény egy újabb remek lehetőséget biztosított arra, hogy szakemberek, sportolók és sportkedvelők megismerkedjenek a sport világának egy különleges és összetett aspektusával, miközben bepillantást nyerhettek a jövő olimpiai játékainak előkészületeibe is.