Oltással az egészségért
A 2017/18-as tanévben is igényelhetik a szülők az államilag támogatott méhnyakrák elleni védőoltást. A térítésmentes ajánlott vakcinát a hetedikbe járó, 12. életévüket betöltött kislányok kaphatják meg. A védelem nem helyettesíti a szűrővizsgálatokat, de bizonyítottan segít abban, hogy ne betegedjenek meg a fiatalok.

 

 

Hetedikesek kapnak védelmet

 

Az elmúlt tanévben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 3000 kislány volt jogosult az ingyenes védőoltásra. 84 százalékuk élt is a lehetőséggel, és felvette a vakcinát. A 2017-18-as tanévben szintén több mint 3000 hetedikes kaphatja meg szülői belegyezést követően a védelmet. Lényeges, hogy még az első szexuális érintkezés előtt részesüljenek a lányok az oltásban, mivel a vírus ott lehet a bőrön és a nyálkahártyán is. A vakcina a Human Papilloma nevű, daganatokat okozó vírus ellen véd. A méhnyakrák megelőzésére szolgáló ingyenes oltóanyagot 2014-től kapják meg Magyarországon a 12 éves, hetedikes kislányok.

 

Véd az oltás

 

Dr. Salzmann Marianna, megyei tisztifőorvos azt mondta, a szülőknek el kell dönteni, hogy adott esetben, ha kialakul a kislányoknál egy ilyen jellegű daganat, azt még meg lehet gyógyíttatni, vagy amikor felajánlják az védőoltást, élnek-e a lehetőséggel, hogy beadatják gyermeküknek. A szakember kifejtette, ezt az utóbbit kellene mindenkinek választani. Hozzátette, a 16-os és a 18-as típus az, ami a daganatok kialakulásának 70 százalékáért felel. Ugyanakkor a Human Papilloma vírusok között keresztreakciók is vannak és ez az oltóanyag 93 százalékban véd a méhnyakrák kialakulásával szemben.

 

Fiúknak is ajánlott

 

Az oltás azonban önmagában még nem jelent teljes védettséget. A nők egészsége érdekében rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálaton is részt kell venni. Magyarországon évek óta a nőgyógyászati problémák közül a méhnyakrák a második legmagasabb halálozást okozó megbetegedés. A sok esetben nehezen gyógyítható kór az oltással megelőzhető. Az oltóanyaggal közel egy évtizede vakcináznak Amerikában és Nyugat-Európában. A felajánlott védőoltást biztonságosnak ítélik meg a szakemberek, amelynek szövődménye csak nagyon ritka esetben fordult elő az elmúlt időszakban. A Népegészségügyi Programban részt vevő ingyenes védőoltásból kettőt kapnak a 15 év alatti kislányok hat hónap különbséggel. Térítés ellenében idősebbek, sőt fiúk is megkaphatják az oltást, viszont nekik már három szúráson kell átesni. Ingyenes kampányoltásban a hetedik osztályos, tizenkettedik életévüket betöltött lányok részesülnek. A vakcina bekapcsolódik az oltási rendbe, nem zavar meg egyéb más oltást. Amennyiben a kampányoltás idejében az érintett tanuló beteg, később kapja meg az iskolaorvostól a védelmet. A szülőknek a gyermek iskolájában a védőnői tájékoztatót követően kell jelezni, ha élni kívánnak az ingyenes, megelőző oltás lehetőségével.

ME.