Önkormányzati segítség tanévkezdéskor
Önkormányzati segítség tanévkezdéskor

Nyíregyháza önkormányzata a jogszabályokban rögzített, valamint helyi szinten szabályozott támogatásokat egyaránt nyújt a tanév kezdetekor, összességében több mint 30 millió forintos összeggel segíti a költségvetés az iskolába induló kis- és nagy diákokat. A témában a Szociális és Köznevelési Osztályhoz, valamint a Városháza Sajtószolgálathoz fordultunk.

A gyermekvédelmi törvényben foglaltak szerint azoknak a családoknak, amelyeknél a szeptemberi iskolakezdés előtt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel, alapösszegű, a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsággal rendelkezők számára emelt összegű pénzbeli támogatást nyújt az önkormányzata. Az alapösszegű támogatásra jogosultak 6000, az emelt összegre jogosultak 6500 forintot kapnak gyermekenként. A Magyar Posta Zrt. augusztus 25. után kézbesíti ezeket, sikertelen kézbesítés esetén kézbesítési értesítőt hagy a lakcímen, amelyen tájékoztatja a jogosultat az átvétel módjáról, idejéről. A jogosultnak a kézbesítés megkísérlését követő 10. munkanapig van módja a postahelyen a küldeményt átvenni. A határidő eredménytelen elteltét követően az át nem vett küldeményeket az önkormányzat részére visszaküldik. Az önkormányzat részére visszaküldött pénzbeli támogatás jogosultjait értesítő levélben tájékoztatják a részükre járó utalványok átvételének helyéről és az ügyfélfogadási időről.

Érdemes kérvényezni a jogosultságot

Kérdésünkre Jászai Menyhért alpolgármester a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény fogalmát is tisztázta. –  Érdemes a szülőknek családsegítőhöz, akár a szociális osztályhoz fordulni, ha valaki úgy érzi, hogy az anyagi körülményei olyanok, hogy erre  jogosult. A jogosultságot a jegyző – egy évre – határozatban állapítja meg, de ehhez a kérelmet a szükséges dokumentumokkal a Polgármesteri Hivatalba kell benyújtani, majd az ügyintézők megvizsgálják a jogosultság feltételeit. Ez egy sor kedvezményt biztosít pénzbeli vagy természetbeni támogatások esetén, például buszbérlet-támogatásnál, táborozási, étke­zési kedvezményeknél – részletezte az alpolgármester. A kérelem benyújtása folyamatos, határidő nélküli, ám a jo­gosultság megállapításának hiányában nem járnak kedvezmények, tehát érdemes alaposan tájékozódni. Minden esetben részletes információ kapható az ügyfélszolgálaton, valamint a város hivatalos honlapján: va­ros­ha­za.nyir­egy­haza.hu.

Tanszertámogatás

Az önkormányzat helyi rendelet alapján a nyíregyházi székhelyű általános iskolába beiratkozott, állandó nyíregyházi lakóhellyel rendelkező alsó tagozatos általános iskolai tanulók (1–4. évfolyam) részére idén is nyújt tanszercsomag formájában iskolakezdési támogatást. 2014-ben vezette be az önkormányzat Nyíregyházán természetbeni formában a tanulói tanszertámogatást, mellyel a tanévkezdés szülőkre nehezedő kiadásait szeretnék mérsékelni. A fedezetet az önkormányzat saját forrásból 2021. évi költségvetésében biztosítja. Előzetes felmérés alapján 2021. évben 4588 fő részesül nettó 2000 forint értékű tanszercsomagban. Ez a létszám az iskolák jelzései alapján némileg még módosulhat.

„A kedvezmények rendelkezésre állnak”

Dr. Kovács Ferenc polgármester, a tanszercsomaghoz csatolt kísérőlevélben azt is megfogalmazta, Nyíregyháza visszavárja a mostani kisdiákokat későbbi tanulmányaik végeztével, egyben köszönete mellett kifejezte reményét a hagyományos iskolai működésre.  – Szeretném kifejezni az elismerésemet, hogy az online oktatás során is kiválóan teljesítettek pedagógusaink és a diákjaink, s köszönetemet, hogy mindehhez rendkívüli módon hozzájárultak a családok és a szülők. Mégis azt gondolom, semmivel nem pótolható a személyes jelenlét, a diák-tanár kapcsolatok erősödése, a közösségben megélt élmény és tapasztalat. Szeretném tájékoztatni önöket, hogy Nyíregyháza gazdasági helyzete stabil és erős lábakon áll, a járványhelyzet ellenére is folyamatban vannak újabb fejlesztések, ezen belül az iskoláink, nevelési intézményeink korszerűsítése is folytatódik. Az önkormányzat által a családok számára korábban is nyújtott kedvezmények továbbra is rendelkezésre állnak, a szociális támogatási rendszerünk is magas szinten működik – írta a polgármester.

Buszbérlet-támogatás

Nyíregyháza önkormányzata bérlettámogatást is biztosít a tanulóknak. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek 50, a halmozottan hátrányos helyzetűek pedig 80 százalékos támogatást kapnak. A bérleteket havonta utólag a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán kell leadni. Ezt követően az önkormányzat kifizeti a támogatási összeget.

A felsőoktatásban tanulóknak

Nyíregyháza MJV Rászoruló Hallgatókért Közalapítványa évek óta egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt felsőfokú tanulmányokat folytató rászoruló hallgatók részére. Minden évben két alkalommal tesz közzé felhívást támogatás elnyerésére, melyre azok pályázhatnak, akik legalább 5 éve állandó nyíregyházi lakóhellyel, első diploma megszerzésére irányuló felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal, jó tanulmányi eredménnyel rendelkeznek és családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíjminimum két és félszeresét, azaz 71 250 forintot. A kuratórium a pályázatok elbírálását követően 25 000–60 000 forint összegű támogatást állapított meg az elmúlt években. A klasszikus Bursa Hungarica ösztöndíj (részben állami, részben önkormányzati támogatás) már évek óta nagy sikernek örvend a hallgatók körében.