Orbán Viktor: Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság
Orbán Viktor: Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság

Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság. Aki pedig felveszi az oltást, az megkíméli magát egy kellemetlen, súlyos, időnként haláleseteket is magával hozó betegségtől – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorába.

Aki egyszer már beoltatta magát, az már megtapasztalhatta azt is, milyen jó érzés biztonságban lenni – mondta, és hozzátette: egész nyáron készült a kormány a negyedik hullámra, felkészültek az iskolások beoltására, felhalmoztak vakcinát, hogy kellő mennyiségű legyen, hogy akik még nem vették fel az első oltásukat, azok is megkaphassák, és azok is, akik már harmadik oltást szeretnék felvenni.

Az is kiderült, hogy az oltatlanokat nem védi meg az úgynevezett „nyájimmunitás”,

aki nem oltatta be magát az nagy valószínűséggel meg fog fertőződni, nem érdemes tehát kockáztatni, nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság

– hangsúlyozta. „Akik nem oltatták be magukat, nem reménykedhetnek abban, hogy azért, mert a többiek már magas számban beoltatták magukat, majd a vírus el fog tűnni” – fogalmazott a miniszterelnök.

Megjegyezte, hogy bár korábban volt egy ilyen feltételezés, hogy ha létrejön egy nyájimmunitás, akkor a „nyáj” azon tagjai sem fertőződnek meg, akik még nem estek át a víruson, illetve még nem oltatták be magukat, de kiderült, hogy ez nem igaz. Nincs nyájimmunitás, ez a vírus nem megy el, mindenkit meg fog találni, aki nincs beoltva.

Aki felveszi az oltást, az megkíméli magát egy kellemetlen, súlyos, időnként haláleseteket is magával hozó betegségtől. Nem érdemes kockáztatni. Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság

– szögezte le Orbán Viktor.

 

hirado.hu