Az I. világháborút lezáró Trianoni Békediktátum 102. esztendejében ismét emlékezik a magyarság, a háborúból vesztesként kikerülő állam fájdalmas gyászáról, mely több mint 23 millió embert, és területünk kétharmadát érintette. Nyíregyházán is közös emlékezésre gyűltek, a Hősök terén tavaly felállított Életfánál. A díszvendég a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Brenzovics László volt. A szónok Baracsi Endre és dr. Ulrich Attila. Az emlékezőket elsőként dr. Polgári András köszöntötte.

A megyei kormányhivatal főigazgatója beszédében utalt a 2010-es törvényre, mely alapján minden évben emlékezünk a Trianoni Békediktátum fájdalmára, veszteségeire. Minden magyar felelős minden magyarért – mondta Polgári András. A járvány idején, s most az újabb démon, a háború borzalmai közepette is. Ezután a díszvendég lépett a mikrofon elé.

„Én a beregszászi járási Zápszonyban születtem. 5 km-re van a határtól ez a falu. Gyermekkoromban mindig a szőlőhegy tetejéről néztem Barabást, illetve az ottani víztornyot, és akkor úgy tűnt, hogy ott van egy ország, melyhez a nyelv, a kultúra, rokoni kapcsolatok kötnek, és kevés a valószínűsége, hogy valamikor leszek Magyarországon. Akkor Szovjetunió területén vasfüggöny választotta el a két országot. Vlagyivosztok közelebb volt, mint Nyíregyháza, mert Vlagyivosztokba lehetett menni, Nyíregyházára meg nem. A kárpátaljai magyarság rendkívül furcsa helyzetben találta magát, mivel a határmenti térségben voltunk, tudtuk nézni a magyar televíziót, hallgattuk a magyar rádiót, megkaptuk az újságokat, folyóiratokat, tehát mindenről tudomásunk volt, azonban személyes kapcsolataink nem voltak” – így szólt a vendég, Brenzovics László, a Kárpátaljai Kulturális Szövetség elnöke a nyíregyházi megemlékezésen.

A Szovjetunió széthullásával ez megváltozott, és sikeres együttműködések következtek. Megalakult a beregszászi magyar színház, illetve a Nyíregyházi Főiskola közreműködésével a Beregszászi Magyar Főiskola. Nem mellesleg az árvizek is együttműködésre kényszerítették a magyar és ukrán embereket. Természetesen Ady után rémként emlegette a háborút, melynek sajnos nem látjuk a végét, mindenesetre köszönet a magyarságnak a szolidaritásért és a segítségért. A világ magyarsága összetartozik – zárta gondolatait a szónok.

A haza az az otthon, amely annyira fáj, mint amennyire vágyni vagyunk képesek – lépett Tiszai Nagy Menyhért szavaival a világi és egyházi méltóságok elé Baracsi Endre.

„A békediktátumra, ha emlékezünk, nekem gyakran eszembe jutnak gróf Aponyi Albertnek a szavai, aki azt fogalmazta meg, ha most Magyarországnak választania kellene a békediktátum aláírása vagy elutasítása között, igazából azt kellene eldönteni, hogy öngyilkos legyen, nehogy megöljék. Ezeknek a szavaknak hatalmas súlya van. De Magyarországot, a magyar nemzetet – bár a végtagjait levágták – mégsem tudták elpusztítani. Ott maradt a szíve és ott maradt a lelke, amely szívből és amely lélekből folyamatosan jönnek üzenetek, és ezek nemcsak tartást adtak a magyaroknak, most már elértük azt, hogy egy igazán erős és hitében is megerősített nemzet vagyunk Európa közepén” – fogalmazott Baracsi Endre.

Üzeneteket intézett a Felvidékről, Erdélyből és a Kárpátaljáról, a költők szavaival, és az összetartozást bizonyítandó, utalt a határon túli iskola- és templomépítésekre. 

A történelem az idők tanúja. Az igazság fénye, az emlékezés élete, az élet tanítómestere, a régmúlt hírnöke – Cicero bölcseletével kezdte beszédét dr. Ulrich Attila. Azzal a bölcselettel, mely a jelenkorban is igaz.

„A történelmet az emberek írják mindennapjaik tevékenységével, és az emberek képesek arra, hogy saját maguk közül hősöket neveljenek ki, történelmi eseményeket emeljenek piedesztálra vagy éppen taszítsanak le a trónról. Téve azért, mert az embernek szüksége van példaképekre. Az ember és a történelem képes arra is, hogy elferdítsen alapigazságokat, de képes arra is, hogy ezeket később revideálja. Most egy olyan emlékmű előtt állunk, mely a 20. század elhallgatott történelmi eseményeinek egyik legjelentősebb emlékműve. A történelemben nagyon kevés olyan szituáció fordult elő bármelyik országgal, hogy területének kétharmad része elveszett, lakosságának közel fele került határokon túlra. Gazdaságát, családi, rokoni kapcsolatait szétszakították” – szólt az emlékezőkhöz dr. Ulrich Attila alpolgármester.

A városban az első hely Nyírszőlősön, a kőoszlopnál volt, ahol Trianonra emlékeztek a nyíregyháziak, a településrész háziorvosa, Vaczó doktor jóvoltából.

Döbbenetet és sokkot emlegetett a nyírszőlősi szónok.

„Felelőtlenül, érzéketlenül, embertelenül téptek szét emberi közösségeket, családokat, rokoni kötelékeket, gazdasági közösségeket, vasútvonalakat, utakat, folyókat, erdőket, hegyeket. Nem számított az észérv, nem számított a demográfia, nem számítottak gazdasági megfontolások. Semmi sem számított. Vesztes állam voltunk és a győztesek diktáltak” – mondta dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.

És most vissza a Hősök terére, ahol az alpolgármester összegezte a magyarság meghatározó elemeit. Egy a vérünk, egy a genetikánk, az anyanyelvünk, a himnuszunk, a hőseink és szokásaink. Fontos jelképe mindez az összetartozásnak – fogalmazott a történész az összefogás emlékére állított Életfánál. Az ágak szertenőnek, mennek a fény felé, ezek jelentik a világ összes magyarját. A nap szimbólum pedig a jövőnket is mutatja.

Zárásként a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet, majd a szervezetek és intézmények képviselői elhelyezték az emlékezés virágait.