Öt év után ismét Közgazdász-vándorgyűlést rendeznek Nyíregyházán!

Öt év után ismét Nyíregyháza ad otthont a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának: a 62. Közgazdász-vándorgyűlést 2024. szeptember 5-én és 6-án a Nyíregyházi Egyetemen rendezi meg az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A rendezvényre mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt várnak a szervezők.

Izgalmas és érdekes programra készülhetnek a 62. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a helyszínen, a Nyíregyházi Egyetemen szeptember 5-én és 6-án két plenáris és 16 szekcióülés mintegy száz előadója várja majd a résztvevőket. A helyszíni szekciókat 7 előre rögzített szekció – kerekasztal-beszélgetés – egészíti majd ki, amelyeket szeptember 5-dikétől a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján nézhetnek és hallgathatnak meg az érdeklődők. Az idei konferencia központi témáját a versenyképesség összefüggései adják majd.

A konferencia plenáris ülésein Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter; Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter; Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke és Szomolai Csaba, az Állami Számvevőszék alelnöke osztja meg gondolatait a hallgatósággal. Idén is lesz bankvezérek kerekasztala, makrogazdasági elemzői fórum, lesz szó korrupcióról, innovációról, feszített munkaerőpiacról, mesterséges intelligenciáról és az államháztartásról egyaránt. Az előre rögzített szekciók többek között az online kiskereskedelem gazdasági és logisztikai hatásairól, a demográfiai válság és versenyképesség kapcsolatáról, a kultúra, az innováció és a versenyképesség összefüggéseiről, valamint a körforgásos gazdaságról szólnak majd. Az egyes szekciók előadói között ott lesz a kormány három minisztere, öt államtitkára és két helyettes államtitkára; ott lesznek a Magyar Nemzeti Bank felső vezetői, a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, valamint neves gazdaságkutatók, elemzők is.

A 62. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris ülései és egyes szekciói a tervek szerint élőben követhetők lesznek majd a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján, a rendezvényt követő napokban pedig mind a 23 tematikus szekció felvétele elérhető lesz a honlapon.

A konferencia részletes programja a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ honlapon megtalálható.

62. Közgazdász-vándorgyűlés Nyíregyháza, 2024. szeptember 5–6.

Program

 

NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉS

Szeptember 5., csütörtök 10.00–12.15 Bessenyei aula

 

10.00–10.20 Köszöntők

Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság, az MNB Monetáris Tanácsának tagja

Mádi Zoltán elnök, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete

Kovács Ferenc polgármester, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

10.20–12.15 Előadások Matolcsy György jegybankelnök

Horváth Gábor elnök, Költségvetési Tanács

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter

 

 

ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS

Szeptember 6., péntek 14.00–16.30 Bessenyei aula

 

14.00–14.10 Köszöntő

Hegedüs Éva főtitkár, Magyar Közgazdasági Társaság, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója

Seszták Oszkár elnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat (felkérve)

14.10–16.20 Előadások

Varga Mihály pénzügyminiszter

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter

Szomolai Csaba alelnök, Állami Számvevőszék

16.20–16.30 Zárszó

Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság

 

SZEKCIÓPROGRAMOK

 

2024. szeptember 5., csütörtök

14.00–15.40 Szekciók

 

  1. Bankvezérek kerekasztala (Bessenyei aula)

Levezető elnök: Virág Barnabás alelnök, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnökségi tagja

Köszöntő:

Kolozsi Pál Péter jegybanki eszköztárért, devizatartalékért és kockázatkezelésért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Egerszegi Ádám digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettes, MBH Bank Nyrt.

Harmati László lakossági vezérigazgató-helyettes, Erste Bank Hungary Zrt. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, GRÁNIT Bank Zrt., az MKT főtitkára Simák Pál elnök-vezérigazgató, CIB Bank Zrt.

Wolf László vezérigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT alelnöke

  1. Az erőltetett növekedés és a munkaerőhiány (D1 körelőadó)

Szekcióelnök: Bagó József szerkesztő, rovatvezető, MunkaügyiSzemle.hu, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke

Előadók:

Rosta Miklós egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem

Bod Péter Ákos egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MTA doktora, az MKT alelnöke

Lakatos Judit, a Központi Statisztikai Hivatal ny. szakmai főtanácsadója

Czirfusz Márton társalapító, Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont

Kocsis László főosztályvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály

  1. Versenyképesség az élelmiszeriparban (D2 körelőadó)

Szekcióelnök: Zöldréti Attila c. egyetemi tanár, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnöke

Előadók:

Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Agrárminisztérium Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnökségi tagja

Bárány László tulajdonos, Master Good Kft.

Éder Tamás elnök, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége

Páll Zsombor gazdasági elemző, Agrárminisztérium, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnökségi tagja

Zöldréti Attila c. egyetemi tanár, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnöke

  1. Pénzügyi kultúra és versenyképesség (D7 körelőadó)

Szekcióelnök: Pintér Éva intézetigazgató-helyettes, Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézet, az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának elnöke, pénzügyi kultúra nagykövet

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Hergár Eszter társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank, a Pénzmúzeum vezetője, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke

Sütő Ágnes főtitkárhelyettes, Magyar Bankszövetség, a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét egyik kezdeményezője, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke

Bagó Péter startup-igazgató, Corvinus Fintech Center, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézetének adjunktusa

Bagi Tamás üzletfejlesztési igazgató, Nextent Informatika Zrt.

Kiss László stratégiai és pénzügyi tanácsadó, AI és digitalizációs szakértő

 

15.40–16.00 Kávészünet

16.00–17.40 Szekciók

 

  1. Gazdasági szerkezet és termelékenység (Bessenyei aula)

Moderátor: Madár István vezető makrogazdasági elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Palócz Éva vezérigazgató, Kopint-Tárki Zrt., az MKT alelnöke

Kónya István egyetemi tanár, a Corvinus Doktori Iskola Közgazdasági Intézetének dékánja, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja

Balatoni András igazgató, Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági Előrejelzés és Elemzés Igazgatóság, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja

ifj. Becsey Zsolt vezető makrogazdasági elemző, UniCredit Bank Hungary Zrt.

  1. Versenyképesség, termelékenység, értékteremtés (D1 körelőadó)

Szekcióelnök: Baksay Gergely közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke

Előadók:

Szapáry György elnöki főtanácsadó, Magyar Nemzeti Bank

Horváth Bianka elnöki főtanácsadó, MNB, a METU egyetemi docense, a GTTSZ elnöke Csath Magdolna, az MTA doktora, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke

Szatmári Péter általános és fejlesztési rektorhelyettes, Milton Friedman Egyetem

Baksay Gergely közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke

  1. Új irányok a korrupció és a csalás felderítésében (D2 körelőadó)

Szekcióelnök: Zsakó Enikő ügyvezetőigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT Ellenőrzési Szakosztályának elnöke

Bevezető előadások:

Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa

Biró Ferenc elnök, Integritás Hatóság

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Aradi Gábor pénzügyőr alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Biztonsági Főosztályának főosztályvezetője

Biró Ferenc elnök, Integritás Hatóság

Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék magyar tagja, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének alelnöke

  1. Mesterségesintelligencia-kompetenciák a vállalati versenyképesség fejlesztése érdekében

(D7 körelőadó)

Szekcióelnökök: Kozma Miklós MBA-programigazgató, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke és Pongrácz Ferenc regionális igazgató, EIT Health InnoStars, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Bevezető előadások:

Kozma Miklós MBA-programigazgató, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke

Pongrácz Ferenc regionális igazgató, EIT Health InnoStars, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Horváth Bence ügyvezető igazgató, Spicy Analytics Kft.

Papp Tamás ügyvezető igazgató, CollabIT Switzerland AG

Herczeg Márton innovációs ökoszisztémákért felelős osztályvezető, European Institute of Innovation & Technology (EIT)

Tóth István senior IT manager, Lego Manufacturing Kft.

 

2024. szeptember 6., péntek

9.00–10.40 Szekciók

 

  1. Mi van, ha nincs? A kohéziós források perspektívái (Bessenyei aula)

Szekcióelnök: Baráth Etele volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke

 

Előadók:

Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Építési és Közlekedési Minisztérium Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Andor László volt EU-biztos, az MKT alelnöke

Csutora Mária egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke

Trautmann László egyetemi docens, Neumann János Egyetem, az MKT Fejlődésgazdasági Szakosztályának elnöke

 

  1. A Stabilitási és Növekedési Egyezmény reformjának jelentősége és következményei

(D1 körelőadó)

Szekcióelnök: Iván Gábor igazgató, az Európai Unió Tanácsa, az MKT Európai Uniós Szakosztályának elnöke

 

Előadók:

Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár, Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke

Kerényi Ádám tudományos munkatárs, HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

Pulay Gyula vezető közgazdász, Állami Számvevőszék

Becsey Zsolt egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, korábbi európai parlamenti képviselő, az MKT Európai Uniós Szakosztályának alelnöke

Zalai Csaba korábbi Európa-politikáért felelős helyettes államtitkár, az NKE Nemzetközi Szervezetek Kutatóműhelyének vezetője

 

  1. Felpörgethető-e a magyar innováció? (D2 körelőadó)

Szekcióelnök: Csath Magdolna egyetemi tanár, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke

 

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Simon Attila vezérigazgató, Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt., a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Greskovits Dávid ügyvezető igazgató, MEDITOP Gyógyszeripari Kft., a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke

Tacsi Róbert ügyvezető igazgató Energocell Kft,

Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója

Párkányiné Csurka Edina főtitkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

 

  1. MKT-elnökök kerekasztala (D7 körelőadó)

Szekcióelnök: Balog Ádám alelnök, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

 

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Hervay Rozália elnök, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság Nagy Károly elnök, Romániai Magyar Közgazdász Társaság Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság

Ralbovszki Gyetvai Tímea elnök, Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság

 

10.40–11.00 Kávészünet

 

11.00–12.40 Szekciók

 

  1. Közpénzügyi kihívások a 21. század elején (Bessenyei aula)

Szekcióelnök: Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke

Előadók:

György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár

László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Pénzügyminisztérium

György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár

László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter

 

  1. Központi bankok a kihívások évtizedében (D1 körelőadó)

Szekcióelnök: Takáts Előd elnök, az MKT Monetáris Politikai Szakosztálya, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vezérigazgató-helyettesi tanácsadója, a London School of Economics vendégprofesszora

Bevezető előadások:

Jakab Zoltán vezető közgazdász, Nemzetközi Valutaalap (felvételről)

Temesváry Judit, a Federal Reserve Board nemzetközi pénzügyi divíziójának vezetője (felvételről)

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Banai Ádám jegybanki eszköztárért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának társelnöke Nagy Mohácsi Piroska vendégprofesszor, London School of Economics and Political Science (LSE), a Nemzetközi Valutaalap korábbi osztályvezetője és tanácsadója

Takáts Előd vezérigazgató-helyettesi tanácsadó, BIS, az LSE vendégprofesszora

Moderátor: Madár István vezető makrogazdasági elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja

  1. Fenntarthatóság és vállalati versenyképesség (D2 körelőadó)

Szekcióelnök: Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke

Előadók:

Beck Zsófia regionális energiaiparért felelős ügyvezető igazgató partner, Boston Consulting Group

Kandrács Csaba alelnök, Magyar Nemzeti Bank

Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár, Energiaügyi Minisztérium

Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

ifj. Chikán Attila elnök-vezérigazgató, Alteo Nyrt. Tóth Szabolcs vezérigazgató-helyettes, Waberers Nyrt. Mátrai Károly vezérigazgató, MVM Csoport

Moderátor: Szalay Rita igazgató, PwC Magyarország – ESG Services

  1. A magyar sport az Olimpia után (D7 körelőadó)

Szekcióelnök: Borbély Attila egyetemi tanár, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke, a Magyar Telekom Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Béki Piroska nemzetközi ökölvívó bíró, a Párizsi Olimpia ökölvívó versenyeinek hivatalos magyar bírója

Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség szakmai igazgatója, az MKT Sportgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja

Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, országgyűlési képviselő, korábbi sportért felelős államtitkár, az Európai Úszószövetség volt alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja

 

ELŐRE RÖGZÍTETT SZEKCIÓK

 

  1. Titánok harca–az online kiskereskedelem gazdasági és logisztikai hatásai Moderátor: Kozák Tamás főtitkár, Országos Kereskedelmi Szövetség, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi docense, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke

 

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Czifrik Szabolcs ügyvezető igazgató, DPD Hungária Kft.

Sükösd Péter jogi, megfelelőségi és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató, Extreme Digital- eMAG Kft., az Országos Kereskedelmi Szövetség társelnöke

Szabó Zoltán ügyvezető-tulajdonos, Ghibli Szállítmányozási Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnökségi tagja

 

  1. A BRICS bővülése: esélyek a versenyképesség növelésére, a több régiót érintő társulások sajátosságai

Moderátor: Pólyi Csaba ny. nagykövet, az MKT Nemzetközi gazdaság szakosztály elnökségi tagja

Bevezető előadás:

Artner Annamária egyetemi tanár, Milton Friedman Egyetem, HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnökségi tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Artner Annamária egyetemi tanár, Milton Friedman Egyetem, HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnökségi tagja Horváth Levente igazgató Neumann János Egyetem Eurázsia Központ

Szakáli Máté kutató, Neumann János Egyetem Eurázsia Központ

  1. Demográfiai válság és versenyképesség–kitörési pontok

Moderátor: Benda József szocializációkutató, az MKT Demográfiai Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Asztalos Péter Hugó vezető közgazdasági szakértő, Magyar Nemzeti Bank

Élő Anita újságíró, Válasz Online

Tóth I. János filozófus, Szegedi Tudományegyetem, az MKT Demográfiai Szakosztályának elnökségi tagja

  1. Egészséggel kapcsolatos döntések a digitális világban és közgazdasági jelentőségük Moderátor: Péntek Márta egyetemi tanár, Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont, az MKT Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Gulácsi László tudományos rektorhelyettes, Óbudai Egyetem, az Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont egyetemi tanára, az ÓE Innováció Menedzsment Doktori Iskola vezetője Steigervald Krisztián tréner, mentor, generációkutató, Steigen Kft.

Hölgyesi Áron kutató, Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont

  1. Közép-európai rendszerek állandója: a hiány újraelosztása. Ami változott: az áru-, majd a pénzhiány helyébe (mellé?) az időhiány lépett...

Moderátor: Szegő Szilvia Mária ny. egyetemi tanár, az MKT Társadalomgazdasági Szakosztályának alelnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Bogár László egyetemi tanár

Garaczi Imre filozófus, társadalomkutató, az MTA-VEAB Társadalomtudományi Szakbizottságának elnöke

  1. A termékek második élete: a körforgásos gazdaság szerepe az ESG stratégiákban Moderátor: Farkas Mária fenntarthatósági szakember, kutató, Budapesti Corvinus Egyetem, HUN- REN SZTAKI

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse

Bera Péter doktorjelölt, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

Csutora Mária egyetemi tanár, BCE Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpont, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke

  1. Kultúragazdasági szekció