Rendkívüli közgyűlés – Hamarosan egy újabb kulturális tér kezdheti meg működését
Hamarosan egy újabb kulturális tér kezdheti meg működését Nyíregyházán, miután egy határon átnyúló pályázat forrásából felújíthatják a Bocskai utca egyik épületét. A képviselők a kilenc napirendi pont egyikeként erről a programról is döntöttek a csütörtök délelőtti, rendkívüli közgyűlésen. A program elfogadását egyhangúlag támogatták a városházán megjelent önkormányzati képviselők.
Kilenc napirendi pont megvitatására hívtak össze rendkívüli közgyűlést csütörtök délelőtt a nyíregyházi városházán. A 22 önkormányzati képviselő közül 19 jelent meg, így határozatképes volt a közgyűlés.
Új kulturális tér épülhet
Az első napirendi pont, vagyis az „Interkulturális kapcsolatok erősítése kulturális intézmények fejlesztése révén Szatmár megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében” című pályázati program elfogadása indokolta leginkább a csütörtöki közgyűlés összehívását, miután megváltozott a benyújtási határidő.
„Egy olyan pályázat benyújtásáról van szó, amit nemrég tudtunk meg, hogy a beadási határidőt december másodikára előrehozták, de már régóta tárgyalunk és dolgozunk ennek a pályázatnak az előkészítéséről. A pályázat egy ötszázalékos önerőt igényel, a partnereink román oldalról Szatmár megye és Szatmárnémeti testvérvárosunk, magyar oldalról pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye. Itt tulajdonképpen egy körülbelül kettő és fél millió euró összeg, tehát az nagyjából 100 millió forint – vagy több is az árfolyam szerint – lenne, amit nyerhetünk és a Bocskai utca 25. számú ingatlan teljes felújítását tervezzük ebből”
– mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
A program célja, hogy az épület felújítását követően kulturális központként működjön a jövőben. A projektben Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a vezető partner. Ezt követően további nyolc napirendi pontról döntöttek a képviselők.
Együttműködés az állatokért
Ennek értelmében az önkormányzat és az Állatbarát Alapítvány együttműködési megállapodásának időtartamát határozatlan időre hosszabbították, így továbbra is a Csatorna utcán folytathatják tevékenységüket. Az Állatbarát Alapítvány fennállása óta küzd az állatok jogaiért, évente mintegy 6–800 négylábút mentenek meg, majd rehabilitációjukat követően egy új és szebb élet felé indítják az állatokat. Az alapítvány által üzemeltetett állatotthon mára a legszínvonalasabbak közé tartozik az országban, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően fűtött kölyökkennelsorral, szintén fűthető macskaházzal és az idős kutyák kényelméért meleg, kanapékkal otthonossá tett „öreg kennellel” is rendelkezik.
Segítség a civil szervezeteknek
Egy másik előterjesztésben a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására benyújtott pályázatokat támogatták, összesen 9 millió 800 ezer forint értékben. A pályázatokat november 10-ig lehetett benyújtani, összesen 95 adatlap érkezett be a határidőig. Az önszerveződő közösségek a karácsonyi programjaik lebonyolítására kértek anyagi támogatást. A Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága több szempontot is vizsgált, így például a pályázat tartalmát, célját, a program megvalósíthatóságát, a beadott költségterveket, az önszerveződő közösség alaptevékenységét, valamint korábbi feladatvállalásait és pénzügyi mutatóit.
Egészségügyi Támogató Alap
A 2024. évi pályázati program elsősorban a betegellátást szolgáló, a gyógyító munka segítő fejlesztéseket, a népegészségügyi, preventív célú szolgáltatások biztosítását, valamint a betegek komfortérzetét javító fejlesztéseket támogat. A támogatás egyszeri, vissza nem térítendő. Összesen 18 pályázat érkezett be, az igényelt összeg 6 millió forint volt. Tekintettel arra, hogy a PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítványnál további pályázók is jelezték támogatás iránti igényüket, így javasolták a korábbi döntésben meghatározott 6 millió forint növelését 9 millió forintra. A közgyűlés ezt a kérelmet elfogadta.
Két hét múlva, vagyis december 12-én lesz a következő és egyben az év utolsó nyíregyházi közgyűlése, amely már a megszokottak szerint, jóval több napirendi pontból áll majd.