Rotary – Elismerték a tehetségeket és évértékelőt tartottak
Hat tehetséges középiskolás kapott elismerést a Rotary Club Nyíregyházától. A fiatalok fejenként 200 ezer forintos támogatásban részesültek. A karitatív klub hétfőn évértékelőt is tartott. 20 éve működnek Nyíregyházán és számos olyan programot vittek végre, amely a helyi közösséget szolgálta. A Rotary nem csupán a helyi tehetségekre figyel oda, kiemelendően fontosnak tartják a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetűek támogatását.
Élményekben és tennivalóban gazdag, sikeres évet zárt a Rotary Club Nyíregyháza – ezt mondja a szervezet elnöke. A 29, aktív tagot számláló, karitatív közösség hétfő délelőtt évértékelőt tartott. Pénzes Mariann kiemelte, 20 éve működnek a megyeszékhelyen. Októberben ennek örömére népes, illusztris, más városokból is érkezett vendégeket is felsorakoztató ünnepséget szerveztek.
Szívesen emlékeznek a jótékonysági koncertjükre, aminek a bevételét az ifjúsági programjaira használják fel. A nyíregyházi rotarysok arra is büszkék, hogy kezdeményezésükre megpróbálják a Wesselényi szakközépiskola melletti tavat feléleszteni, de sikeresnek tartják az értő olvasásért indított Fabatka elnevezésű programot, amihez ép és fogyatékkal élő gyerekek is csatlakoztak a Vécseyből és a Gölleszből. Kiemelendően fontosnak tartják a bántalmazás ellen indított projektjüket is.
Hat tehetséget jutalmaztak
A Rotary ülésén a Talentum Programjukat is értékelték. Idén 6 tehetséges fiatalnak tudtak az erkölcsi elismerés mellett, fejenként 200 ezer forintos támogatást biztosítani.
Nagy-nagy öröm számunkra, hogy rengeteg tehetséges gyerek van itt, a városban, őket szeretnénk egy 200 ezer forintos támogatással segíteni, hogy lendületet tudjon kapni az ő karrierjük, és hogy sikerre tudják vinni az életüket azokon a területeken, amelyeken eddig is nagyon sok pozitív eredményt mutattak
– emelte ki Pénzes Mariann az RC Nyíregyháza elnöke.
A Talentum Programot a város önkormányzata is elismerte. Nyíregyháza Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottságának elnöke fontosnak tartja, hogy elismerjék azokat a fiatalokat, akik célokat tűznek ki maguk elé.
Vannak olyan tehetségek, akik valamiben nagyon-nagyon ügyesek, kimagaslóak és azt gondolom, hogy ők és családjaik mindent megtesznek azért, hogy azt a célt, amit ők kitűztek maguknak, elérjék és általában ez a cél mindannyiunknak a javára válik. Én azt gondolom, hogy felkaroljuk őket, segítsük őket, hiszen az ember nem tud magában boldogulni és fontos támogatni igenis azt, aki mindent megtesz azért, amit kitűzött maga elé
- részletezte Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő.
A talentumosok közül a tudomány területén Zsigó Dalma, a fiatal művészek közül Puskás Jázmin és Bártfai Lili, Tilki Flóra és Veress Anna Gréta pedig sportolóként kapott elismerést. Várkondi Levente különdíjban részesült.
Rajong a Szépség és szörnyetegért
Puskás Jázmin a Vasvári ének-zene tagozatában tanul és rajong a musicalekért.
A pozitív visszajelzés főleg a művészeteken belül, főleg a művészeti ágakon belül szerintem igazán fontos, mert a művészt igazából a közönség élteti, úgyhogy eléggé nagy lehetőséget ad nekem, mert segít az álmaim megvalósításában, hogy mindenhol tökéletes előadást tudjak nyújtani
– mondta mosolyogva a 17 éves Puskás Jázmin.
A Rotary közben már a következő évet tervezi Nyíregyházán. Azt mondják, jövőre ismét aktív részesei kívánnak lenni a nyíregyházi közéletnek.