A tartalomból:
– Az elismerő díjat tavaly már másodjára vehette át megyeszékhelyünk. A címhez pénzjutalom is járt. Az egymillió forintból most lehetőséget biztosítanak a nyíregyházi nyugdíjasoknak, hogy térítésmentesen tekintsék meg az Állatparkot október 11-én.
– Befejeződött a szabadidő komplexum felújítása a Sóstói-erdőben. A nyíregyháziak kedvelt kikapcsolódási helyszíne 25 millió forintból újult meg. A korszerűsítés azért vált szükségessé, mert a játszótér, a tornapálya, a körszín és a színpad, valamint a szalonnasütők zöme 10 év alatt elhasználódott, megrongálódott.
–Bókay János-díjat kapott dr. Dicső Ferenc, a Jósa András Oktatókórház osztályvezető főorvosa a Magyar Gyermekorvosok Társaságától.
– Ráfutásos baleset történt az Északi nagykörúton hétfőn, késő délután. Egy személygépkocsi forgalmi okok miatt lassított, a mögötte érkező azonban nagy lendülettel nekiütközött. Az anyagi kár jelentős.
– A Magyar Posta postaládájának ütközött egy kanyarodó gépjármű a Búza téren hétfőn este. Az Új utcára fordult volna a kis haszonjármű, azonban felrohant a járdára, így törte ki a ládát. A kár jelentős.
– Szegélyvédő betonelemeknek ütközött egy autós a Korányi Frigyes utcán kedd délelőtt. A gépkocsiban igen jelentős anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.
– Egy pótkocsis teherautó szakította le a félsorompót kedd dél körül, a Kállói úton. A vasúti átjárónál jelentős kár keletkezett, rendőri intézkedés követte az eseményt.
(Fotó: Szarka Lajos)