Rövidzárlat Csonka Andrással, a Rózsakertben

Kisgyermek kora óta a színi pályára készült, a Nemzeti Színház stúdiósa lett, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, az igazi ismertséget a Família Kft. szappanoperája hozta meg számára. Csonka Andrást (Picit) július elsején a Rövidzárlat (Black Comedy) című vígjátékban láthatjuk a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

– Többször felléptél már Nyíregyházán: a Kossuth téren adventi koncertet adtál, láthattunk az Apáca Show és a Legénybúcsú szereplőjeként, július elsején pedig a Rövidzárlatban lépsz színpadra a Veres 1 Színház társulatával.

– Nagyon kellemes élményeim vannak a városról, s nem csak színháziak. Szépségversenyen is jártam, és emlékezetes élmény marad a találkozásom a Hölgykoszorú énekkar tagjaival.

– Egy közszájon forgó mondás szerint a színész két okból szokott panaszkodni. Az egyik, ha nincs elég feladata, a másik, ha túl sok. Te a foglalkoztatott színészek közé tartozol. Bírod, esetleg olykor már unod, eleged van?

– Ez utóbbi felvetést még feltételezés szintjén is sértésnek venném! Én akkor sipákolok, ha nincs dolgom. Az életem a színházról, a zenéről, és persze a műsorvezetésről szól, nincs olyan körülmény, ami ezt negatívan befolyásolhatná. Egyedül élek, nekem a munka az életem, persze bizonyos kor után az ember könnyen elkezd szorongani amiatt, miként alakul a jövője. Azt az időszakot szeretem, élvezem és keresem, s tartom fontosnak, amikor még én magam is fontos lehetek szakmailag, legalább pár ember számára. Ami azt jelenti, hogy bíznak bennem. Szerencsére az életem az utóbbi 25 évben már másról is szól, nem az az ember vagyok, aki csak a színháznak él. Sikerült megvalósítani az álmomat, hogy legyen egy lemezem – az egyből négy lett! –, kialakult a popzenei karrierem is, ami számomra fontos, mert a közönséggel sokkal testközelibb kapcsolatot tudok itt kialakítani. A műsorvezetés a harmadik feladatkör, ami ugyan nem volt benne a pakliban, de szerencsére így alakult a kereskedelmi csatornák megjelenésével. A zene és a műsorvezetés számomra fontos, lényeges kiegészítői a színészetnek. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy vacakoljunk. Azt vallom, mindenki tegyen azért, hogy megvalósítsa álmait, mert több lesz általa.

– Jól érzem, hogy fájna neked, ha a három különböző tevékenység közül el kellene hagyni valamelyiket? Ez együtt a nagy szerelem?

– Bár nem volt mindig így, de mind a háromra van igényem, még ha olykor egyik-másik nem is úgy alakult, ahogy szerettem volna. Akkor lennék igazán „csonka”, ha valamelyiket kihúznák a lábam alól. Ami azt is jelenti, hogy most már csak az egyik, a másik kettő nélkül nem tenne boldoggá.

– A Rövidzárlat különböző színházakban évtizedek óta nagy siker. Hozzád mennyire áll közel? Miért menjen el megnézni a közönség?

– Ez a vígjáték világsiker, több szempontból érdekes és különleges. A darab nagy része sötétben játszódik, ami a nézők számára persze jól látható, de nekünk azt kell eljátszani, hogy sötétben vagyunk, éppen ezért vígjáték. Különleges koreográfiája nagyon érdekes a színészeknek is, hiszen a sötétben az ember nem lát. Olyan mozgásokat kell előadnunk, mintha nekimennénk valakinek vagy valaminek a sötétben, de adott esetben az utolsó pillanatban mégsem történik meg. Nagyon vicces a dolog, szinte olyan, mint egy táncjáték, s kicsit mozgásszínház is. Úgy kell viselkednünk, mintha semmit nem látnánk, közben azért technikailag természetesen látunk, a darab pont ettől izgalmas. Persze ez – ha hitelesek akarunk lenni –, megnehezíti a színészek dolgát, akiknek egy nagyon mulatságos sötét világot, vagy láthatatlan világot kell eljátszaniuk. Ebből rengeteg félreértés, váratlan helyzet és nevettető szituáció adódik, megjelennek olyan figurák, akikre senki nem számít. Életemben nem volt még darab, amit ennyi ideig próbáltunk volna, mint ezt! A Rövidzárlat a pandémia totális áldozata lett: elkezdtük próbálni, jött a lezárás, majd újra és újra. Azt hiszem, nyolc hónapot foglalkoztunk vele, mire előadhattuk közönség előtt. Nehéz volt mindannyiunknak.

– Sokfelé játszol, gyakorlatilag végig szabadúszóként. Otthon vagy valahol?

– A Família Kft. miatt nem lehettem társulati tag sehol, mert a forgatást kellett „főállásban” csinálni. Aztán így maradtam. A Játékszínt tekintem elsődleges otthonomnak, mert ott játszom a legtöbbet. Bárhol dolgozom, szeretem úgy érezni magam, mintha társulati tag lennék. Egyébként, ha emberileg (bárhol legyen is) nem működne a dolog, nem lennék ott, semmi sem kötelező.

(Szerző: Kováts Dénes)