Sokunkban élnek a hajléktalanokról sztereotípiák, amelyek a legtöbb esetben nem éppen pozitívak. A közvélemény úgy tartja, hogy életterük egyenlő a szeméttel, a felfordulással és a kosszal, dolgozni pedig nem akarnak. A 25 éve utcán élő Sanyi azonban megcáfolja mindezt: õ gyomlál, sepreget, szemetet szed, reggel, délben, este, esőben, sárban, hóban, vagy éppen tikkasztó melegben. Hajnali fél 4-kor kezdi a munkát és este 6-kor fejezi be. Ezért persze fizetést senkitől nem kap, pontosabban, ahogy õ mondja: a jó Isten hálálja neki meg.

Rövid, rögtönzött közvélemény-kutatásunkból hamar kiderült, hogy kevesen vannak, akik ne ismernék Sanyit, a nyíregyházi hajléktalant, aki kezében seprűvel, sárga, láthatósági mellényében járja az utcákat – fő területe a Széna tér és környéke – a hét minden napján, és takarít. Õ nem ismeri a hétvégéket, hiszen akkor is „munkában van”, amikor pedig arról beszélünk vele, hogy mire van most a legnagyobb szüksége, gondolkodás nélkül rávágja a választ: egy kis kézikocsira, amibe gyűjthetné a kiszedett gyomokat és tárolhatná a szerszámait, valamint egy „bebocsátásra”, ugyanis a Széna téren kiszemelt magának egy területet, amit nagyon szeretne rendbe tenni...

Mélyen vallásos

Sanyival nem egyszerű beszédbe elegyedni, keveset árul el a múltjáról. Sokadszori unszolásra derült csak ki, hogy Jászberényben született, 58 éves lesz januárban, semmi jövedelme nincs és mélyen vallásos. Élt õ gyógypedagógiai intézményben Szolnokon, majd Szigetváron, Pesten, Győr-Moson-Sopron megyében és végül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, Nyíregyházára került.

– 25 éve a szabadban élek, nekem nincs családom – kezdte a beszélgetést. – Mindig a Széna tér és a Mező utca között mozgok, a napom azt követően ér véget, amikor befejeződik az iskola és a gyerekek hazamennek. Akkor még sok dolgom van, mert szedem utánuk a szemetet, meg a csikkeket. Szeretem a rendet, ezért is dolgozok mindennap. Én ezért senkitől nem kapok pénzt, a jó Isten köszöni meg. Ilyenkor gazolok, meg felszedem a csikkeket, télen pedig ellapátolom a havat a buszmegállókból. Most van egy seprűm, nagyon szeretnék egy kis kézikocsit, meg télire egy hólapátot, de nem aggódok. Majd lesz. A decemberi időjárástól egyébként nem félek, akkor még nincs is hideg, hanem majd januárban és februárban. Na, az lesz a kemény. De akkor is ugyanúgy fogok dolgozni, mint most, csak éppen más körülmények között...