Sikeres Nyíregyháza és Szatmárnémeti projekt,  új fejezet indul Rzeszówval

A Mustárház közleménye szerint 18 hónapos sikeres együttműködés ért véget Nyíregyháza és Szatmárnémeti között. A projekt során a két város fiataljai közösen dolgoztak egy közösségi költségvetés létrehozásán, amely kifejezetten az ifjúságot célozta meg.

A projekt keretében a fiatalokból álló bizottságok támogatták a két település hat pályázati programját, így mintegy 1,5 millió forintot biztosítottak ifjúsági programokra és képzésekre. A másfél év alatt öt alkalommal tartottak workshopokat és képzéseket, amelyek váltakozva zajlottak Nyíregyházán és Szatmárnémetiben.

Az együttműködés folytatódik egy új, 14 hónapos Erasmus+ program keretében, amelyhez Rzeszów is csatlakozik. A jövőbeni projekt célja, hogy a három város – Nyíregyháza, Szatmárnémeti és Rzeszów – testvérvárosi minőségben működjön együtt, és további városokat bevonva egy szakmai együttműködési hálózatot hozzanak létre.

Kováts Soma, a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda munkatársa hangsúlyozta, az új projekt jelentős lépést jelent a korábbi munka továbbfejlesztésében, és izgalmas lehetőségeket kínál az ifjúsági együttműködése szélesebb korú erősítésére. A következő lépésben várhatóan még több fiatal számára nyílik lehetőség a nemzetközi tapasztalatszerzésre és közösségi projektekben való részvételre.