Sóstón játszott a Dóra és a Felfedezők

Fergeteges hangulatot varázsolt szombaton Sóstóra a Dóra és a Felfedezők nyíregyházi fiatalokból álló formáció. - Korábban már felléptünk Sóstón, a Serfeszt keretein belül, így a terep már ismerős volt. Elképesztően jól éreztük magunkat, a közönség velünk együtt énekelte dalainkat. Egész kis tömeg gyűlt össze a színpadnál, a koncert végén pedig egy spontán hangszer-börzét is tartottunk, a gyerekek kipróbálhatták a hangszereinket - árulta el a zenekar énekesnője, Major Dóra, aki azt is elmondta, nagyszerűnek tartja a Zene Sóstón kezdeményezést, hiszen a helyi formációknak végre van lehetőségük megmutatni magukat.

A Dóra és a Felfedezők zenekarral legközelebb a Vidor Fesztiválon találkozhatunk, szombaton 16 óra 30 perctől.