Sport– és egészségnap a Szent Imrében

A tanév rendjéről szóló EMMI rendeletben az előző tanévtől immár hivatalosan is témanapként jelenik meg a Magyar Diáksport Napja. Ehhez a nemes kezdeményezéshez, valamint az Európai Diáksport Naphoz csatlakozott iskolánk 2021. szeptember 24-én – osztotta meg hivatalos weboldalán a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola.

A cél az volt, hogy népszerűsítsék az egészségtudatos gondolkodást és az iskolai élményszerű mozgástevékenységeket, valamint az, hogy a Covid után újra együtt közösségben tapasztalják meg a tanulók a sportolás örömét.

A testnevelés munkaközösség hatalmas lelkesedéssel változatos, színes programokat állított össze erre a napra az iskola tanulói számára.

– Aznap reggel a „belépő” 2 db zöldség, vagy gyümölcs volt az iskolába, majd  ¾ 8-kor egy közös zenés gimnasztikával folytattuk a napot az udvaron. Utána az 5-6. osztályosok „Tűz-harc” bajnokságban, a 7.-8. és 9-12. osztályosok kosárlabdában, labdarúgásban, röplabdában, valamint osztályok, évfolyamok közötti futóversenyen versenghettek egymással, és nem egymás ellen! Hogy ne csak a testünket, hanem az elménket is pallérozzuk, különböző az egészséges életmóddal, a nyíregyházi olimpikonokkal, ókori olimpiai játékokkal, a Tokiói olimpiával, a Sport és Hit kapcsolatával kapcsolatos témákban plakátkészítő és prezentáló versenyt rendeztünk a kápolnában külön az 5-8., valamint a 9-12. évfolyam számára, melyet 3 tagú zsűri értékelt. Minden osztály nagyon komolyan vette a feladatot, rendkívül színvonalas és tartalmas pályamunkák születtek! Mindemellett az aulában a különböző standokon zöldség- gyümölcskóstolás, egészséges sütik versenye, mézkóstolás, a vízivás népszerűsítése, a 100 éves Patika jóvoltából ingyenes vércukor- vérnyomásmérés zajlott egész nap. Ezen a napon az iskolai menzán különösen egészséges és finom ebéd várta a kellemesen elfáradt tanulókat és pedagógusokat.

Úgy gondolom, hogy egy jól szervezett, nagyon vidám, tartalmas, mozgalmas, sok-sok élményben gazdag napot tudhatunk magunk mögött! Bízunk benne, hogy tanulóinkban sikerült felkelteni az egészséges életmód, a sportolás iránti további igényt, és jövőre hasonlóan színvonalas programot tudunk összeállítani! – fogalmazott a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolójában Balázsné Baraksó Éva tanárnő.

 

Forrás és fotók: Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola