SzakMAfest – Idén ősszel is a szakmáké a főszerep a Kossuth téren
Fotó: Szarka Lajos

A tavalyi év nagy sikere után idén szeptember 18-án ismét a szakmák birodalmává változik a Kossuth tér, ahol a szakMAfest keretein belül a legkisebbektől egészen az idősebb korosztályig mindenki megtalálhatja a számára érdekes programokat. A rendezvény szervezői a szakmai bemutatók mellett idén is játékos és izgalmas feladatokkal várják az érdeklődőket.

Bővülnek a programok

Szeptember 18-án tartja a város a szakMAfest nevű, egész napos rendezvényét, ahol minden korosztály megismerkedhet a szakmák világával. A várható programokról szerda délután adtak tájékoztatást a városházán. A rendezvény ezúttal is Nyíregyháza önkormányzata, a kormányhivatal, a szakképzés és a térség meghatározó gazdasági szereplői és a foglalkoztatás területén érintett szervezetek együttműködésének köszönhető. Gurbánné Papp Máriától, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatójától megtudtuk: idén újdonságokkal is érkeznek.

Nemsokára elérhetővé válik az a programfüzet, melyben részletesen is mindenki megtalálhatja, hogy az egyes utcákban milyen programok lesznek. Amiben igazán más lesz az idei, hogy megpróbáljuk kiszélesíteni a célcsoportokat és elérhető embereket. Online is elérhetővé válik mindaz, ami itt, a Kossuth téren történik majd, a Discordon keresztül egy QR-kód segítségével online is követhetik majd az eseményeket azok, akik Nyíregyházától távolabbi településeken élnek. Igyekeztünk az előző év tapasztalataira építve finomítani a programokat. Természetesen most is az a szellemisége, hogy minél több szakmát megismertessünk, egészen óvodás kortól felnőtt korig várjuk az érdeklődőket. De várjuk a szülőket, nagyszülőket is, őket elsősorban délután 3-kor, mivel újdonság lesz még, hogy először tart szülői értekezletet közösen az Agrárszakképzési Centrum, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum és a Nyíregyházi Tankerületi Központ. Itt igyekszünk minden olyan információt átadni a szülőknek, melyek segíthetik a gyerekük pályaorientációját – részletezte a Szakképzési Centrum főigazgatója.

A nagyszínpadon idén is számtalan program lesz, de a legfontosabb, hogy a cégek, egyesületek, szervezetek együttműködése is erősödjön. Most is lesz Törpi sétány, egyetem és művészeti tér, és szinte minden fontos szakmát megtalálhatnak majd az érdeklődők. A fiatalok figyelmét arra is felhívják, hogy idén is lesz pecsétgyűjtős tombolasorsolás.

Sokat segít a cégek együttműködése

A rendezvényen közösen dolgozó cégek munkája nagyon fontos, erről a városi nagyfoglalkoztatók képviseletében Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR-igazgatója beszélt.

Szoktak cégek beszélgetni egymással, konferenciákra járnak, de azt gondolom, hogy ez a fajta összefogás, melyet megalapítottunk itt, Nyíregyházán, az unikális. Ez egy foglalkoztatási együttműködés, melyben vállalatok, cégek, a város, oktatási intézmények, a kamara, kormányhivatal, mindenki, aki gyakorlatilag valamilyen szereppel bír a munkaerőpiacon, egy közös cél érdekében összefog és jól tervezett különféle tevékenységeket végez. Például egy fesztivált szervez a fiataloknak, ahol közösen tudunk megjelenni. Én azt gondolom, hogy ez az összefogás egy olyan érték, ami valóban nem szokványos a piacon – mondta az igazgató, aki szerint ahhoz, hogy egy városban a munkáltatók érdekei jobban tudjanak érvényesülni, feljebb kell emelni az adott város vonzerejét, ebben az esetben pedig jó az együttműködés. Tóth Csaba úgy gondolja, Nyíregyházán ez a fajta gondolkodás megvan. A fesztiválon idén már 20 cég vesz részt, a Nyitott gyárak helyszínén például 12 vállalat köszönti majd a fiatalokat szakemberekkel, érdekességekkel.

Változott a munkaerő-piaci helyzet

A munkaerő-piaci helyzet változott az elmúlt években, így ezért is fontos egy ilyen program a város számára. Ebben az évben a kormányhivatal is része az együttműködésnek a rendezvényen, így Román István főispán beszélt arról: miként változott a munkaerő-piaci helyzet a vármegyében.

Eltolódtak egy kicsit a viszonyok abba az irányba, hogy amíg én fiatal voltam, mi versenyeztünk azért, hogy jó munkahelyünk legyen, ma már a cégek versenyeznek, hogy jó fiatalokat tudjanak felvenni magukhoz. Azt gondolom, hogy sokkal több lehetősége van most a fiataloknak elhelyezkedni, munkahelyet találni. Nyilván ez ugyanúgy nagy kihívás a számukra. Ezzel a rendezvénnyel azt szeretnénk, hogy segítsünk a fiataloknak ebben az óriási kihívásban eligazodni, egy olyan döntést hozni, mely később az élet lehetőségeiket, terveiket, céljaik megvalósítását segíti – tudtuk meg a főispántól. Még hozzátette: a Nyitott gyárak programot a vármegye több pontján is meg fogják valósítani. A kormányhivatalnak több olyan futó programja is van, mely a fiatalokért jött létre, akár lakhatás, akár elhelyezkedés témában.

Munkahelyteremtés a vármegyében élő fiataloknak

A város számára a rendezvény sokat jelent, hiszen a fiatalok így a helyi lehetőségeiket is megismerhetik. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere fel is hívja a figyelmet arra, hogy már több éve dolgoznak azon, hogy ehhez meg is legyenek a körülmények a városban, vármegyében.

A városvezetés öt, de talán hat éve már meghirdetett célja a Nyíregyháza hazavár, mely a lakástámogatásról szól, itt pedig most a munkahelyteremtésről van szó. Ez a két legfontosabb tényező ahhoz, hogy a fiatalok, akik itt tervezik a jövőjüket, itt maradhassanak. De igazából nemcsak nyíregyházi program ez, ezért is köszönet a kormányhivatalnak, mely vármegyei szinten is támogatja ezt. Hiszen tudják ők is, hogy az itt működő nagy cégek dolgozói nem mind nyíregyháziak, hanem bejárnak, és a Szakképzési Centrum iskoláiban is a diákok több mint fele nem itteni, így ez innentől kezdve vármegyei program is – emelte ki a polgármester.

Az együttműködéseknek köszönhetően a város nagy segítséget kap a szervezés során, így az egyre bővülő, hagyománnyá váló rendezvények lebonyolítása nem okoz gondot. A szakMAfest idén is egy reggeli futással indul majd, valamint a Flashmob sem marad el. A szakmai utcák pedig 16 óráig lesznek látogathatók.

Kapcsolódó galéria

szakMAfeszt 2024 beharangozó