Százhalombattán a vízilabdások

Vasárnap Százhalombattára utaztak az AQUA Sport Egyesület Országos csapatai. A gyermek csapat a mérkőzés elején még tudta tartani a lépést a hazai csapattal szemben, azonban egy játékosra nem volt ellenszere a nyíregyházi játékosoknak. Így nem sikerült győztesen elhagyni a medencét.

- A gyermek csapatra büszke vagyok, mert szépen játszottuk a vízilabdát, de a hazai csapat végig jól és szervezetten védekezett és nem tudtunk megoldást találni ellenük. A serdülők nagyon jól teljesítettek és hamar nagyobb előnyt szerztek. Sok szép gólt lőttünk és magabiztosan irányítottuk a mérkőzést. A serdülő csapat magabiztos 25-10-es győzelmet aratott és vezeti a D csoport tabelláját hibátlan mérleggel. Az ifjúsági csapat a mérkőzés első negyedében nagy hátrányt szerzett és ezt már nem bírták ledolgozni a játékosok, gyakorlatilag lerohant minket a hazai csapat és az sem segített, hogy már az első negyedben időt kértem, hogy stabilizáljuk magunkat. Azonban az kiemelendő, hogy  a srácok egy percig sem adták fel az összecsapást és küzdöttek ahogy csak bírtak. Igazából a mérkőzés nálunk a második negyedben kezdődött, amikor is már szoros csata folyt a medencében. Vasárnap jön az idei év utolsó hazai mérkőzése számunkra, ahol szépen szeretnénk búcsúzni a hazai közönségtől - monda Hatvani Péter az Aqua Se OB edzője. 

Gyermek:
Százhalombatta - AQUA SE 14-8 (2-1, 4-1, 6-3, 2-3)
Gólszerzők: Tolnai 6, Mandzák, Simon 1-1

Serdülő:
Százhalombatta - AQUA SE 10-25 (1-5, 2-8, 3-5, 4-7)
Gólszerzők: Pelle L. 6, Kun 6, Radóczi 3, Pettendi 2, Éder 2, Dorogi 2, Virág, Tolnai, Székely, Rudik,

Ifjúsági:
Százhalombatta - AQUA SE  18-11 (8-2, 3-3, 2-3, 5-3)
Gólszerzők: Pelle Gy. 6 , Székely 3, Radóczi, Pettendi D.